Sötét családi titok: haldokló felesége mellől csábította el Szabó Zsófi édesanyja a híres színészt

Madarász Pálma, Szabó Gyula özvegye még mindig közös otthonukban él, férje ereklyéi között. Mint mondja, minden férjéről szóló tárgy szép emlék neki, és rájött, akkor érzi magát teljesnek, ha ezeket nap mint nap a falon, a komódon, a kandallópárkányon láthatja, hiszen Szabó Gyula örökre az élete része marad.

Pálma csupán 24 éves volt, amikor megismerte a férjét. Akkoriban egy budapesti kórház kondicionáló osztályán dolgozott szakápolóként.

„Egy nap azt mondta a főorvos, hogy a ket­tes kórterembe megérkezett Szabó Gyula művész úr, és ettől a naptól hozzám tartozik. Különösebben nem idegeskedtem a feladat miatt, mert a korosztályos különbség okán nem ismertem őt – emlékszik.

– Nem volt jó állapotban. A volt felesége, a gyermekei anyja kómában feküdt, és Gyuszit idegkimerültség miatt befektették erősítésre. Vitaminok, nyugalom, pihenés. Rengeteget beszélgettünk, s azt hiszem, először a hangjába szerettem bele. Heteken át bent volt, és ez idő alatt a volt felesége meghalt. Nem sokkal később egy pár lettünk. Megszólt bennünket az egész ország, hogy mit akar egy 57 éves ember egy ilyen fiatal lánytól? Nem jósoltak a kap­csolatunknak nagy jövőt. Hát még, amikor egy év múlva várandós lettem Zsófival, majd nem sokkal később Gyuszkóval! Az igazi szenzáció volt. Mi nem törődtünk a pletykálkodókkal, csak szerettük egymást, és az élet bennünket igazolt.”

„Nem követendő példa, ritka, mint a fehér holló, 33 év korkülönbség nem normális, de nálunk valamiért működött. Csodálatos házasságunk volt – folytatja Pálma. – Rengeteget tanultam a férjemtől. Gyakorlati ügyekben, mint például a főzés, vagy az élet dolgaiban, mert rendkívül bölcs volt. Nem foglalkoztam a gondolattal, hogy nem lehet velünk örökké. A hétköznapokat is ünnepként éltük meg. Ő kereste a pénzt, én főállású anya voltam. Hurcoltam a gyerekeket különórákra, rengeteget jártunk színházi előadásokra, sokat ültünk bohém művésztársaságban, színészbüfében. Jó kis életünk volt. Gyuszi mindig pozitívan szemlélt mindent. Ha reggel kicsit ledorgáltam a gyerekeket, mert lassan készülődtek, vagy nyavalyogtak, hogy nincs kedvük iskolába menni, ő elvitte őket, feltekerte a kocsiban a hangerőt, énekeltek, doboltak, remekül szórakoztak, és jókedvűen szálltak ki a suli előtt. A férjem mondta, hogy anyukám, ne perlekedj reggel a gyerekekkel, mert az elszúrhatja az egész napot. Gyuszi nem­csak vidám, szigorú is tudott lenni. Karizmatikus, tekintélyt parancsoló személyiség volt. Amikor felemelte a hangját, én is összerezzentem. Fogalmazzunk úgy, pontosan tudtuk a gyerekekkel, hol az a pont, amikor jobb csöndben maradni” – nevet Szabó Gyula özvegye, aki úgy véli, férjét a család, a gyerekek tartották olyan sokáig fiatalon.

„Nem volt apelláta, a feladatok nem nézték a kort, teljesíteni kellett. Imádta Zsófit és Gyuszkót, a világ végére elment volna értük. Olykor, már idős korában büszkén mondogatta: anyukám, én kiszolgáltam két családot. És valóban. Hiszen akkor már volt az első házasságából két felnőtt gyereke, akikkel a mai napig szoros a kapcsolatom.”

Immár nyolc éve, hogy a Kossuth-díjas színművész nincs velünk. Életének utolsó hat esztendejében nagyon legyengült. Pálma szerencsésnek érzi magát, mert az utolsó percig mellette lehetett – írta a Meglepetés.