
Dopeman végre kimondta: Azahriah százmilliókon ül és gyűlölködik
Dől a pénz Azahriah számlájára, így nem csoda, hogy már rég elszakadt a valóságtól – vélekedik Dopeman.
Gömöri András Máté nem fél a házimunkától sem!
Ahogy azt korábban megírtuk, Gömöri András Máté nemrég költözött ki Torontóba a családjával. A színész a tengerentúlon filmszínészetet fog tanulni egy igen neves egyetemen, de mellette a közelgő testépítőversenyére is nagy erőbedobással készül. Rendszeresen bejelentkezik, hogy megmutassa rajongóinak, hogy halad a cél felé. Azonban most Máté egy teljesen más tartalommal jelentkezett, ami egyből elrabolta követői szívet:
Hiába a kockahas meg szálkás váll, a feleségem szerint ekkor vagyok a legszexibb. A mosás és teregetés az én reszortom a házimunkában, de igazság szerint szeretem. Reggelente a kávé után pont annyira foglal le, hogy megnyugtat. Az OCD-m is elhallgat, és hasznosnak érzem magam. Jobban indul a nap. Ráadásul versenyfelkészülés alatt magamtól kelek minden reggel 6-kor, és így a reggeli csendességben elmolyolok vele. Mondhatni meditációs mosó vagyok
– írta a színész az Instagram-oldalán közzétett bejegyzéséhez.
Dől a pénz Azahriah számlájára, így nem csoda, hogy már rég elszakadt a valóságtól – vélekedik Dopeman.
Különleges élményeiről számolt be Sydney van den Bosch.
Ellenállhatatlan: Kiszel Tünde lányának fotója mindent visz.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.