Csecsemőként megtanulta, hogyan küzdjön az életéért – Kovács Adél lányának szívszorító története

A kislányból közben felnőtt nő lett, aki könyvet írt! Most ő maga mesélte el a saját történetét Hercsel Adélnak, az Indexen. A Belső tenger – Rozi igaz története természetesen önéletrajzi könyv. Miért ír önéletrajzi könyvet egy 22 éves nő? Mert Kováts Laura Rozália története irány és kapaszkodó mindazoknak, akik életük nehezen feldolgozható eseményeinek értelmét, a jelentését keresik, s hányan vannak, akik felteszik a kérdést: miért éppen én, miért éppen velem...

Kováts Rozi az Indexnek adott interjújában kifejtette, szerinte egy-egy fellángolást, világnapot vagy évfordulót leszámítva nagyon kevés szó esik a segítő szakemberekről és alapítványokról: „A könyvet nem véletlenül olyan arányokkal írtam meg, hogy a betegségem története alapvetően ne arról szóljon, hogy ki, mit és hogyan rontott el. Sokkal fontosabb volt számomra, hogy elmondjam, milyen hihetetlenül fontos munkát végeznek a különböző segítő szakemberek és gyógypedagógusok, akikhez eljutottam, és akiknek rengeteget köszönhetek, ahogy persze anyáéknak, akik minden lehetőséget megragadtak.”

Rozi koraszülött babaként jött a világra, és egy fertőzés utóhatásaként vízfejűséget diagnosztizáltak nála, így születése óta beültetett sönttel éli a mindennapjait. Már kicsi babaként meg kellett tanulnia, hogyan küzdjön az életéért, illetve együtt kellett élnie a tudattal, hogy a többi gyerek számára szinte észrevétlenül elsajátított képességek – mint járni, ülni, később írni vagy számolni – neki komoly kihívást jelentenek és speciális fejlesztéseket kívánnak. Rozi különleges életútja egy koránál érettebb gondolkodású, önmagáért és másokért is kiállni képes fiatal nő megszületését tette lehetővé, aki már képes arra, hogy hálával gondoljon arra, amiért a sors annyi remek segítőt adott neki és a családjának.

Nem akármilyen nehézségek ellenére írta meg könyvét: a csecsemőkori epilepsziát ugyan kinőtte, a részleges bénulással járó tünetek azonban máig megmaradtak, például a finommotorikus ujjmozgások sokkal nehezebben mennek. Jóval lassabban tanult meg írni, nem ment a ragozás, a helyesírás, a fogalmazás, máig téveszt betűket és nehezebben olvas. A kérdésre, mi adott erőt, Kováts Rozi elmondta:

„Mindig is nagyot álmodó, bátor karakter voltam, aki hisz magában, és nem a csodát várja, hanem aktívan tesz a céljaiért. Nyilvánvalóan adódtak, adódnak máig rosszabb, válságosabb periódusok, ám szerencsére mindig is rengeteg támogatást kaptam. Folyamatosan voltak, vannak körülöttem olyan emberek, család, barátok, pedagógusok, segítő szakemberek, akikre támaszkodhatok, a szüleimnek hála rengeteg fejlesztőfoglalkozáson, terápián vehettem részt babakoromtól kezdve. Ettől függetlenül nekem egy átlagos, egészséges emberhez képest mindig is jóval többször és intenzívebben kellett bizonygatnom – elsősorban saját magam számára –, hogy mire vagyok képes. Erre jó példa az érettségi, amit végül, egyelőre egy tárgy híján, már sikerült letennem. Ezzel hatalmasat bizonyítottam saját magam számára, akárcsak a könyvvel, a Belső tengerrel, amelyet 2017 nyarán kezdtem el írni a Balatonon, és tavaly fejeztem be. Ez is hatalmas mérföldkő nekem.”

A könyvében egyebek mellett hosszasan ír betegsége történetéről, amely máig meghatározza a mindennapjait. Saját történetén keresztül azt üzeni minden hasonló helyzetben lévő családnak: nem vagytok egyedül. A kötet végén, a szövegértésben akadályozottak számára, úgynevezett KÉK összefoglaló található, aminek segítségével ők is megismerhetik Rozi példamutató hozzáállását és egyedi történetét.