
Kiteszi a ciciket, Playboy-modell lett a szexi kosaras
Az élsport mellett a modellkedés is fizet.
Megrázó pillanatokat élt át Skrapits Laura két éve a labdarúgó-Eb-n. Varga Barnabás menyasszonya arról beszélt, amikor az egész ország a csatárért aggódott.
Görögországban kereste fel Csisztu Zsuzsa az AEK Athén immár görög bajnok csatárát és menyasszonyát. A beszélgetés során szóba került a két évvel ezelőtti dráma, amikor Varga Barnabás a skótok elleni Eb-csoportmeccsen egy ütközés során a földön maradt, s milliók izgultak, hogy mi történik a paravánnal eltakart csatárral. Mindezt a stuttgarti stadionban élte át Skrapits Laura is, aki maga sem tudott semmit szerelméről. Nem sokkal később kiderült, a kapussal ütköző Varga arca több helyen eltört, műteni is kellett a játékost.

Laura most elmondta, hogyan élte át a szituációt.
"Ezek a helyzetek engem általában jobban megviselnek, mint Barnit"
– idézte fel a rémisztő esetet Varga Barnabás menyasszonya.
Azt inkább nem is mondom el, hogyan nézett ki az arca a sérülést követően, tényleg nem volt szép látvány, mégis az volt az első kérése, hogy akkor ezt a helyzetet oldják, oldjuk meg, aztán ha lehet, menne vissza edzeni a fiúkkal. De közöltük vele, hogy nem, nem, ez most nem az az eset, amikor rögvest visszamehetsz a pályára…
Varga az interjúban elmondta, 8-9 helyen tört el az arca, de csak azt sajnálja, hogy a skótok elleni 1-0-s siker nem ért akkor ott továbbjutást.

A csatár tavaly nyáron kérte meg szerelme kezét, de az eljegyzést idén biztosan nem követi esküvő.
Szerettük volna májusban megtartani, de aztán idő szűkében inkább eltoltuk az időpontot
– mondta Varga, aki öt éve együtt van Laurával.

Az élsport mellett a modellkedés is fizet.

Marco Rossi stílusát egyre kevesebben tűrik.

Azok is felfigyeltek Mira fotójára, akik eddig nem.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.