
MŰPA Filmklub – Milorad Krstić: Ruben Brandt, a gyűjtő
Magyar nyelven, felirat nélkül. A vetítést megelőző és az azt követő beszélgetés magyar nyelven zajlik.
Magyar nyelven, felirat nélkül. A vetítést megelőző és az azt követő beszélgetés magyar nyelven zajlik.
Olivier Grossetête monumentális kartonkonstrukciója segítségével készül el a Keleti pályaudvar homlokzata.
Zenész-verses irodalomóra, fotókiállítás, pódiumbeszélgetések várják az érdeklődőket.
A nyolctagú Madarak a mai napig egy igazi élő formáció, békebeli zenekar, a házibulizene stílusalapítója.
„Azt a boldogságot, amit tőled kaptam, Úgy hoztad el nékem, ahogy megálmodtam” – ez a dal is elhangzik az eseményen, amely végén tombola várja a résztvevőket.
A legkisebbeket és szüleiket várják a zalaegerszegi Griff Bábszínház különleges babaszínházi előadására, a „Kézzel-lábbal” című produkcióra.
A költészet napi műsor vendége Gyulai Zsuzsanna Radnóti díjas versmondó.
Egy izgalmas családi program, ahol a gyerekek nyomozhatnak, alkothatnak, játszhatnak és tanulhatnak egyszerre!
A három közismert művész, Mahó Andrea, Csengeri Attila és Egyházi Géza egy fiatal tehetséggel, Takács Andrással lép fel.
A mai zenei világba emeli a WH zenekar Shakespeare szonettjeit és dalait: tagjai a hazai és nemzetközi zenei élet népszerű szereplői.
Gyermekrajztól a műalkotásig - Oktató: Boldizsárné Kovács Gizella, vizuális és környezetkultúra szakos tanár.
Az eseményen fellépnek a Kroó György Zene- és Képzőművészeti Iskola együttesei, zenekarai. A belépés ingyenes.
Ez alkalommal Kim Thúy, vietnámi származású kanadai írónő életművével ismerkedünk meg, aki negyven évesen kezdte megírni saját történetét.
A hegedűtanárként is tevékenykedő művész kortárs magyar zeneszerzők szólóhegedűre írt műveit is elhozza az érdeklődőknek.
Kihagyhatatlan alkalom arra, hogy megértsük az online megfigyelés veszélyeit és az adatvédelem sebezhetőségét a digitális korban.
A Zerkovácok csapata, mely négy lelkes fiatalból áll, évek óta járja az országot, és képviseli a mára már hungarikum operett műfaját.
10
249
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.