
Orbán Viktor: Harcoljunk terminátorként! – Fotó!
A miniszterelnök Arnold Schwarzeneggerrel készített egy közös fényképet, amit a Facebook-oldalán is megosztott.

A miniszterelnök Arnold Schwarzeneggerrel készített egy közös fényképet, amit a Facebook-oldalán is megosztott.

A Gyurcsány–Márki-Zay-lista vezetőjének zavaros kijelentéseivel sikerült a baloldali választópolgárokat is elbizonytalanítania.

Magyarország nemzeti érdekeit meg kell védenünk, a következő két napban Brüsszelben kell helytállnunk - jelentette ki Orbán Viktor szerdán az MTI-hez eljuttatott videóüzenetében.

Nagyon fontos kérdésről döntenek a magyarok az április 3-i népszavazáson, rengeteg család sorsa múlhat rajta.

„A háborús veszély nem csökkenti, hanem növeli, sőt az egekbe emeli a választás tétjét” – kezdte a Facebookon megosztott posztjában a miniszterelnök.

A Fidesz-KDNP pártszövetség egy „most vasárnapi” országgyűlési választáson a szavazatok 52, míg az ellenzéki összefogás a voksok 41 százalékát szerezné meg.

Tegnap délelőtt még azt mondta, hogy ugyanazt csinálná miniszterelnökként, mint Orbán Viktor, csak ő nem hazudozna. Majd este már kikérte magának, ő nem ugyanúgy kezelné a háborút, mint Orbán Viktor.

A baloldal miniszterelnök-jelöltje több hónapja ugyanazt a szánalmas játékot játssza. Először próbál valami erőset, meghökkentőt állítani, amivel felhívja magára a figyelmet, majd később kénytelen beismerni, hogy nem is mondott igazat.

Az április 3-ai választás fontosságára hívta fel a figyelmet a miniszterelnök.

Egy „most vasárnap” tartott országgyűlési választáson az aktív szavazók 49 százaléka a Fideszre voksolna, s csak 41 százalékuk szavazna a baloldali közös listára.

Az ÉFOÉSZ az alapítása óta évről évre erősödve, fejlődve, jó példát mutatva működik - mondta Nyitrai Zsolt kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott.

A hazai baloldal a fegyverszállítást és magyar katonák háborúba küldését, valamint a stratégiai ágazatokkal kapcsolatban a magyar gazdaságra veszélyes következményekkel járó szankciókat követeli.

Az ellenzéki előválasztást is befolyásolhatta, sőt, eldönthette Bajnai Gordon és köre azokon az adatelemzéssel és kampánytanácsadással foglalkozó cégeken keresztül, amelyeket egykori titkosszolgálati miniszterével, Ficsor Ádámmal hoztak létre.

A családi adóvisszatérítés teljes összege már a 650 milliárd forintot közelíti - közölte Facebook oldalán a pénzügyminiszter.

Eddig összesen 51 mentesítő járattal segített a menekültek hazajutásában Magyarország - írta hivatalos közösségi oldalán a külügyminiszter.

A Jobbik alelnöke beszédében megvédte a neonáci börtöntöltelékekből álló Árja Testvériséget (Aryan Army). A véleményéről videó is készült.
63
156
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.