
Fordulat, érvénytelen lehet Czeglédy Csaba jogi szakvizsgája
A Vas Megyei Ügyvédi Kamara nem igazolta Czeglédy Csabának a jogi szakvizsgához szükséges hároméves szakmai gyakorlatot.

A Vas Megyei Ügyvédi Kamara nem igazolta Czeglédy Csabának a jogi szakvizsgához szükséges hároméves szakmai gyakorlatot.

A miniszter felhívta a figyelmet arra, hogy a koronavírus újabb mutációi okozta megbetegedések kezelésében a korai felismerés és az időben megkezdett terápia életet ment.

Már most több vakcina érkezett keletről, mint brüsszeli EU-beszerzésből nyugatról – és június 1-re 7 millió a 4,8 millióhoz lesz az arány a keletiek javára. A keletről érkező oltóanyagok nélkül nagy bajban lennénk.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara kedden egyeztetett Orbán Viktorral a részletekről.

A központi uniós vakcinabeszerzés akadozik, nem elég hatékony, a brüsszeli bürokrácia pedig titkolózik - írta Varga Judit igazságügyi miniszter a Facebookon.

A magyar illetékesek hivatalosan is megcáfolták a brüsszeli állítást, nem igaz, hogy Magyarország szerződött a nyugati vakcinagyártókkal. A Feketén-fehéren blog ismét jelentkezett.

Keletről az emberek életének megvédéséhez szükséges vakcinaszállítmány, nyugatról pedig az ipar működtetéséhez szükséges gázszállítmány érkezik Magyarországra.

A kormányfő a Facebook-oldalán osztott meg egy az újranyitási tanácskozáson felvett videót, amiben a miniszterelnök is a lehetséges lépéseket mérlegeli.

A koronavírus elleni vakcina Magyarország számára nem ideológiai kérdés.

A program kidolgozásáról tárgyalt az emberi erőforrások minisztere, Egészségügyi Tudományos Tanács elnöke és a Magyar Tudományos Akadémia elnöke.

A baloldal a hatalomért még a magyar emberek életét is hajlandó veszélybe sodorni - írja Kunhalmi Ágnes (MSZP) nyilatkozatára reagálva a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség.

A Ferencváros elnöke egyetért kollégájával, aki figyelmetlen volt.

A 2600 milliárd forintot is meghaladja idén a magyar családok támogatására fordított összeg - erről a miniszter a Facebook-oldalán közzétett videójában beszélt.

Európa stabilitása és biztonsága Afrika stabilitásával és biztonságával kezdődik - hangsúlyozta a külügyminiszter a közösségi oldalán közzétett nemzetközi videókonferencián.

Szaniszló Sándor Facebook-oldalán tett állításaival bebizonyította, a baloldal direkt nehezíti a kormány oltási programját.

A parlamenti államtitkár egy videóban válaszolt Hadházy Ákos azon valótlan állításaira, amelyekkel a Mentőszolgálatot illette.
143
158
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.