
Otthonteremtési program, már letölthetők a mintatervek
Megújult honlapon váltak hozzáférhetővé a Nemzeti mintaterv-katalógus első, ténylegesen felhasználható tervei.

Megújult honlapon váltak hozzáférhetővé a Nemzeti mintaterv-katalógus első, ténylegesen felhasználható tervei.

Gyomorforgató „ötlettel” rukkolt elő Nagy Attila Tibor, aki szerint az ellenzék „nem tudja kellőképpen kihasználni a gyászból fakadó fájdalmat”.

Budai Gyula, a Fidesz parlamenti képviselője bejelentette, Ukrajnában nyomozás indult a cigicsempész szocialista politikus ellen.

A kismamák is a www.vakcinainfo.gov.hu honlapon tudnak regisztrálni, majd vegyék fel a kapcsolatot a háziorvossal, aki megszervezi az oltásukat a kórházi oltóponton.

A miniszterelnök Üzbegisztánból jelentkezett be, ahol többek között elmondta: reméli, hogy ma megerősödik a magyar gazdaság.

A Karinthy-díjas humorista, Bagi Iván a Darázsfészek című podcastjének új részében Gyurcsány Ferencet sem kímélte.

Két olyan emberrel is találkozhatott Gyurcsány Ferenc felesége kampánykörútján, akik később koronavírusban meghaltak, több helyen maszk nélkül tárgyalt.

Rendkívül szegényesen állnánk átoltottságban, ha Magyarország nem vásárolt volna keleti vakcinákat – hívta fel rá a figyelmet Kásler Miklós.

Kocsis szerint, ha a tagállamok maguk szerezhették volna be a vakcinákat, olyan sikeresek lehetnének a védekezésben, mint Nagy-Britannia vagy Izrael!

Közleményt adott ki az OXO Properties Holding, azzal a cikkel kapcsolatban, amelyet Hadházy Ákos segítségével készített az Átlátszó című blog.

Kizárólag Brüsszel a hibás azért, hogy Európában nincs elég oltóanyag - írta a Fidesz frakcióvezetője „Gyurcsánynénak” üzenve péntek délután a Facebook-oldalán.

Szégyennek nevezték, hogy a DK-s polgármesterek „a hatalomért képesek még az oltási programot is hátráltatni, és ezzel mások életével játszanak”.

Magyarország a nemzeti közösségek védelmén és az európai emberek beoltásán fog dolgozni az ET következő elnökeként.

Dunai Mónika felszólította Karácsony Gergelyt, vonja vissza a döntést.

Az a cél, hogy Magyarországon minden vágyott gyermek megszülethessen.

Megkezdődött csütörtökön az Európai Unió tagországai vezetőinek kétnapos videokonferenciája.
142
158
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.