
Sokkoló felvételek: forró vízzel locsolta le a négyéves gyereket és nagymamáját egy szomszéd
Hangos sikolyok töltötték be az utca csendjét.
A Fidesz online kampányt indít annak érdekében, hogy meggyőzze az embereket, ne higgyenek az oltásellenes baloldalnak - mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója pénteken.
Hollik István úgy fogalmazott, a Fidesz a kampányában be akarja mutatni, mekkora felelőtlenség az, amit a baloldal csinál, „hiszen az az oltásellenes politika, amit folytatnak, az emberéletekbe kerül”.
„Minden olyan emberélet a baloldal lelkén szárad, amelyről azért kellett lemondani, mert az illető hallgatott a baloldalra és nem vette föl a felajánlott vakcinát” - jelentette ki a kormánypárti politikus.
Kiemelte, a kampány keretében készült, a Fidesz Facebook-oldalán már elérhető első videó a „baloldal kétszínűségével szembesíti a magyar embereket”.
Hollik István aláhúzta: amíg a baloldal petíciót indít, illetve bizalmatlanságot kelt egyes vakcinákkal szemben, „azaz másokat lebeszélnek egyes vakcinákról, lebeszélnek arról, hogy bizonyos típusú vakcinákat elfogadjanak, addig maguknak beadatják az oltást, mint ahogy azt Gyurcsány Ferenc is tette csütörtökön”.
Hangos sikolyok töltötték be az utca csendjét.
Koporsóműhelybe és meghiúsult esküvő nyomaira bukkantak.
Hihetetlen mennyibe került egy pizza 2002-ben!
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.