
Hihetetlen: Kína „mesterséges napja” meghozta az eddig régóta várt áttörést
Ez az eredmény jól mutatja Kína egyre növekvő szerepét.
Több mint két hónapja tart már az oltásellenes kampányuk.
Az egész világon tombol a harmadik hullám, ez azonban nem gátolja meg Gyurcsányékat abban, hogy tovább gyűjtsék az aláírásokat oltásellenes kampányukhoz.
A Gyurcsány-párt január 16-án jelentette be, hogy petíciót indít a kínai vakcina ellen, az oltásellenes petíció pedig azóta is, azaz már több mint két hónapja elérhető a párt petíciós honlapján.
Miközben szerdán 302 halálos áldozatot követelt hazánkban a koronavírus, addig Gyurcsányék még mindig azon mesterkednek, hogy tiltsák be azt a kínai vakcinát, melyből eddig 1,1 milliót szállítottak Magyarországra. Az oltás emberek százezreinek életét mentette meg.
Ugyancsak 1,1 millió vakcina érkezett eddig Oroszországból, mely ellen szintén kampányoltak a baloldali pártok. A kínai és orosz vakcina nélkül Magyarországon nem oltottak volna már be több mint 2 millió embert.

A Gyurcsány-párt és a baloldali tömörülés a járvány kezdete óta minden idegszálával a védekezés akadályozásával van elfoglalva, kamuvideókat, kamuhíreket gyártanak és ezért csinálják az oltásellenes kampányt is, hogy elbizonytalanítsák az embereket és tovább tartson a járvány.
Taktikájuk ismert: minél rosszabb, minél hosszabb a járványhelyzet, az annál jobb a baloldalnak. Kedden ezt a stratégiát újra leleplezte egy másik baloldali elemző, aki szerint az ellenzéknek az elhunytak hozzátartozói körében kellene kampányolnia.
Az adatvédelmi hatóság elnöke felhívta a figyelmet, hogy a Gyurcsány-párt tájékoztatójában amerikai és észt adatfeldolgozó cégek is szerepelnek. Utóbbi vállalkozásban ráadásul ismerős nevek tűnnek fel: Ficsor Ádám és Szigetvári Viktor – ismertette a Mandiner.
7 millióval kevesebb adag oltás lenne Magyarországon a tavasz végére, ha a kormány hallgat az ellenzékre, és csak brüsszeli beszerzésből vásárol oltóanyagot. Ez azt jelenti, hogy nem lehetne kinyitni nyáron az országot: mivel 2 adag kell egy emberre, 3,5 millió emberrel kevesebb lenne beoltva, így a 3 millió főt sem érhetné el az átoltottság Magyarországon. A keleti vakcináknak köszönhetően viszont 6 milliónál is több magyar be lehet oltva még a nyár előtt.

Ez az eredmény jól mutatja Kína egyre növekvő szerepét.

A kábítószerfüggő más családtagoktól is pénzt zsarolt ki.

A Semmelweis Orvostudományi Egyetem komoly helyezést kapott.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.