
Hihetetlen pofátlanság: így csaltak ki 3 millió forint készpénzt egy bácsitól a nógrádi unokázós csalók
A szlovák tettesek több embertől csaltak ki, illetve kíséreltek meg kicsalni készpénzt Nógrád és Heves megyében
A szlovák tettesek több embertől csaltak ki, illetve kíséreltek meg kicsalni készpénzt Nógrád és Heves megyében
Az intézetben dolgozók sok gyógyulásról számoltak be neki, egy fiatal férfi például 102 napos lélegeztetés után gyógyult meg.
Közös nyilatkozatot írt alá a kétoldalú kapcsolatoknak a stratégiai partnerség szintjére emeléséről Savkat Mirzijojev üzbég államfő és Orbán Viktor.
A tettére egészen megdöbbentő indokot mondott.
Müller Cecília ismertette, mikor szorul kórházi kezelésre egy koronavírusos beteg.
Átlépte a 2 milliót a beoltottak száma. Magyarország oltási programja ezzel újabb határállomáshoz ért, minden ötödik magyar ember már megkapta az oltást.
A mintegy 55 ezer naptömegű fekete lyuk adhatja a ma létező szupernagy tömegű fekete lyukak magját.
Sebastian Kurz és Vlagyimir Putyin még februárban állapodott meg a Szputynik V vakcinákról. Az osztrák kancellár azt hangsúlyozta, azt tartja a legfontosabbnak, hogy egy vakcina biztonságos legyen.
A tanulmányban minden fontos kérdésre választ adnak a kutatók.
Az operatív törzs ma is megtartotta szokásos online sajtótájékoztatóját a koronavírus-járvány elleni védekezéséről.
Húsvétkor sem lesz megállás, folyamatosan oltják az embereket.
A közelgő húsvét miatt üveges tormákat vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). Élelmiszer-biztonsági szempontból mindent rendben találtak.
Mutatjuk a legfrissebb adatokat, csökkent a napi új fertőzöttek száma, elhunyt 274 többségében idős, krónikus beteg.
Az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) elleni védekezés részeként negatív vírusteszt-lelet felmutatásához kötik Németországban keddtől a repülőgépen érkezők belépését.
Szívszaggató fájdalmáról írt Enikő, akit még gyászában is képesek voltak a vírusszkeptikus kioktatni.
Húsvétkor is fontos az elővigyázatosság, mivel úgy tűnik, hogy még mindig a járvány felívelő szakaszában vagyunk - mondta a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője.
2858
3353
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.