„Ha menned kell, akkor elmehetsz” – így hunyta le örökre szemét a 19 éves, rákos tini

„Ezután behunyta a szemét, vett egy mély levegőt, és ennyi volt” - mesélte Kyle anyukája, miután a fia addig ébren maradt, amíg mindenki elbúcsúzott tőle.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2022.04.06.
gyász

Kyle Smith 19 éves korában hunyt el rákban, miután úgy döntött, hogy befejezi a kemoterápiát. Kyle egyébként korábban kiállt a nyilvánosság elé, hiszen szerette volna, ha többen hallanak az ő állapotáról. A tinédzser tavaly osztotta meg történetét, hogy felhívja a figyelmet a Ewing-szarkómára (A Ewing-szarkóma a második leggyakoribb csontokból kiinduló, elsősorban gyermekkori rosszindulatú daganat) – számolt be a The Mirror.

„Mielőtt elhunyt, megpróbálta megmagyarázni döntését, hogy miért döntött úgy, hogy abbahagyja a kemoterápiát, mert az csak meghosszabbította a kínját és nem használt semmit” – mesélte a fiú édesanyja, aki hangsúlyozta, hogy Kyle-nak van egy kisöccse és egy húga, akikkel halála előtt igyekezett a lehető legtöbbet beszélni.

„Abbahagyta a kemoterápiát, majd elkapott egy fertőzést, és azt mondták, hogy az antibiotikumok alapvetően csak féken tudják tartani a fertőzést, de megszabadulni nem fog tőle. Viszont, ha befejezi az antibiotikum szedését, azonnal rosszabb lesz az állapota. Kyle bátran az antibiotikum befejezését választotta és hazajött, hogy a családjával otthon legyen” – tette hozzá a nő, aki mondta, hogy Kyle-t végül 2 hét után egy otthonba vitték, ahol végső nyugalomra tért.

„Este 7 óra körül értünk oda, aztán békésen elhunyt. Megvárta, amíg felvittük a lányomat az emeletre, majd, hogy én visszamenjek hozzá. Azt mondtam neki: »Közvetlenül melletted alszom, haver, és ha menned kell, akkor elmehetsz. Csak ne menj sehova szó nélkül.« Adtam egy puszit az arcára, ő pedig odafordult hozzám és annyit mondott »Oké« és ez volt a legtöbb, amit az utolsó óráiban beszélt. Ezután behunyta a szemét, vett egy mély levegőt, és ennyi volt.”

Így vette észre, hogy beteg

Kyle tavaly elárulta, hogy a betegsége első jele az volt, hogy amikor mosdóba ment, görcsös tüneteket tapasztalt.

„Egy hónappal a diagnózis felállítása előtt kezdtem észrevenni, hogy problémák merültek fel a mosdóba járás során. A helyzet egyre rosszabb lett, ezért elmentem a háziorvoshoz, aki vizeletmintát vett, hogy megtudja, nincs-e vizeletfertőzésem, de az nem volt” - mesélte akkor a fiú, aki ezután is tapasztalta a görcsöket, így elkezdték kivizsgálni a problémát. Ekkor derült ki, hogy rákos.









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás