
Ebben az országban már a negyedik oltást tervezik
Van, ahol már felkészültek a legrosszabbra, és alaposan „betáraznak” a vakcinákból. Az is kiderült, miért.

Van, ahol már felkészültek a legrosszabbra, és alaposan „betáraznak” a vakcinákból. Az is kiderült, miért.

Megfagyott a levegő, amikor a rokonok azonosítani akarták a balesetben elhunytnak nyilvánított férfit.

A gyanúsított korábban már a rendőrség látószögébe került, de még annál is elvetemültebb lehet, mint ahogy azt eddig hittük.

A beoltottak száma 6 138 885 fő, közülük 5 852 417 fő már a második oltását is megkapta, 2 609 385 fő pedig már a harmadik oltást is felvette.

A miniszterelnök egy újabb fizetésemelésről számolt be a közösségi oldalán.

Máig minden jeles ünnepre, így születésnapra és karácsonyra is vásárolnak a szülei ajándékot a 2000 májusában Bajáról eltűnt, akkor 11 éves Till Tamásnak.

Koronavírus-áldozatok búcsúzó sorait gyűjtötték össze. A gyötrelmes utolsó pillanatokban azt kérték szeretteiktől, hogy ne hagyják ott őket.

A kínai férfi ollóval támadt a mélyaltatásban fekvő áldozatára. A megtámadott 54 éves nő négy nap múlva életét vesztette.

A Metropol kérdéseire meghökkentő válaszokat adott a rendőrség azzal a kislánnyal kapcsolatban, akit kedden ütött el egy budapesti villamos.

Fegyelmit kapott Karácsony Gergely sofőrje, miután kiderült: a főpolgármester a saját dugóit kikerülve, szolgálati autójával a buszsávban száguldva, szabálytalanul előzi meg a sorokban veszteglőket. A budapestiek poénkodnak és anyáznak, elegük van abból,

A Metropol összeszedte a nap legfontosabb információit, hogy mikortól kezdik el kifizetni a decemberi nyugdíjat és hogy milyen időre kell ma számítanunk.

Royce és Frankie King a 90-es éveikben járnak, és 77 éve ábrándoznak az álomesküvőről.

Pont úgy táncol, mint Balu.

Nem csak Magyarországon, de az egész világon egyre többen fontolgatják új munkahely keresését.

Magyarországon a legmagasabb azoknak az aránya, akik megkapták a harmadik oltást az Európai Unióban - derül ki a kormány közösségi oldalára szerdán feltöltött táblázatból.

Ausztrál kutatók olyan molekuláris jeleket fedeztek fel, amelyek akár le is lassíthatják a neurodegeneratív betegségben szenvedők állapotának romlását.
2857
3761
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.