
Humanoid robot ellen ment ringbe egy amerikai influenszer – videóval
Ember és humanoid robot ment egymásnak az MMA-ringben.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolA koronavírus-fertőzés kilenc újabb tünetét vette fel a hivatalos listára a brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) az eddigi három mellé.
A BBC arról számolt be, hogy az Egyesült Királyságban eddig hivatalosan elfogadott három fő tünet mellett már többről is lehetett hallani a járvány kezdete óta az országban. Sőt, korábban már az Egészségügyi Világszervezet (WHO) is kibővítette a Covid-fertőzésre utaló panaszok listáját, amit azonban Nagy-Britanniában eddig nem ismertek el. Ezen kellett változtatnia most az NHS-nak, a különböző variánsok megjelenése miatt.
A klasszikus ismertető jelek:
– láz
– folyamatos köhögés
– íz- és szaglásvesztés
A 9 újonnan elfogadott panasz:
– kaparó torok
– bedugult, vagy folyó orr
– fáradtság, kimerültség érzete
– légszomj
– fájdalom a test több pontján
– étvágyvesztés
– fejfájás
– hasmenés,
– rossz közérzet
A járvány a szigetországban eddig is súlyos következménnyel járt, de az elmúlt napokban újra jelentősen megemelkedett a fertőzésszám. Az adatok szerint eddig 4,9 millió brit kapta el a betegséget. Ugyanakkor a szigetországban nemrég lazítottak a szabályokon, és a múlt héten eltörölték az ingyenes tesztelést is.


Ember és humanoid robot ment egymásnak az MMA-ringben.

Térdkalácsnak nézték, de egészen más volt.

Az esetről megdöbbentő felvétel készült.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.