
„Már előre ki volt készítve a kés és a balta” – mesterséges kómában tartják az összeszurkált fitneszmodellt
Ildikót összesen 10-szer szúrta meg brutálisan a párja. A fiatal anyuka életéért jelenleg is küzdenek az orvosok.

Ildikót összesen 10-szer szúrta meg brutálisan a párja. A fiatal anyuka életéért jelenleg is küzdenek az orvosok.

Fizesse vissza jelentős tartozását, és adja vissza uniós mandátumát – követeli cserbenhagyott pártja Ujhelyi Istvántól. A politikus azonban nyilvánvalóvá tette: folytatja képviselőként ez EP-ben.

Megváltozik az angol font kinézete. A papírbankókat ezentúl II. Erzsébet helyett III. Károly képe díszíti majd, úgyhogy a régi papírpénz fokozatosan kivonják a forgalomból.

Ráadásul nem is csak egy alkalomról van szó, rendszeresen visszajár expartnere sírhelyét megbecsteleníteni fekáliával is.

Furcsa per kezdődött az angliai Southampton bírósága előtt. A fiatal, 30 éves főiskolai hallgató Imogen Brooke-ot azzal vádolják, hogy megerőszakolt egy férfit.

Oroszország képes lenne megjavítani a megrongált Északi Áramlat gázvezetéket. A javítás minden bizonnyal idő- és pénzigényes lenne.

A két férfi közül az egyik az áldozatot késelte meg, a másik közben a kutyáját szúrta agyon. A rendőrség öt embert állított elő.

Súlyos balesetben elhunyt a Dallas Cowboys egykori játékosa, Gavin Escobar.

Legalább 174-en meghaltak és százan megsérültek egy futballmeccsen Indonéziában, miután a szurkolók elözönlötték a pályát. Több megrázó videó is napvilágot látott a tragédiáról.

A frissen nyilvánosságra került fotók alapján alig hihető, hogy ezek az emberek hamarosan a tűzvonalban fognak harcolni.

Joggal érezhetjük, hogy átvertek minket, hiszen tavasszal még azt ígérték, hogy az energiára nem fogják kiterjeszteni a szankciókat – mondta Dömötör Csaba a nemzeti konzultáció kapcsán.

Az esemény során a hazai zenei élet legfelkapottabb előadói léptek színpadra, a fellépéseket több száz rakéta, tűzijáték, görögtűz, szikraeső és lézer kísérte.

A taxisként dolgozó nő hamar összerakta a képet és úgy döntött, beleavatkozik a szerelmi háromszögbe – ráadásul nem is akárhogyan!

Az orosz mozgósítás miatti fenyegetés hatására napok óta újra 10 ezer fölött van a háború elől menekülők száma.

Minden halál szörnyű és fájdalmas a hátramaradottak számára, de amikor egy alig felnőtté lett fiú hal meg, annál talán nincs értelmetlenebb.

Ma délután tartották a Nemzeti Vágtát a Hősök terén. Íme a legfontosabb információk a futamokról, valamint a korlátozásokról a látogatók és az autósok számára.
2615
3955
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.