
Végzetes tragédia történt a bungee jumpingon: ezért halt meg egy 21 éves nő
Megszólalt a polgármester.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolRáadásul nem is csak egy alkalomról van szó, rendszeresen visszajár expartnere sírhelyét megbecsteleníteni fekáliával is.
Linda Louise Torello néhány hete hunyt el. Gyermekei rendszeresen látogatják a sírkövét. Néhány nappal a temetést követően azonban bezacskózott végterméket és vizeletfoltokat kezdtek el rendszeresen találni a sírhelyen. Értetlenségük után kamerát szereltettek fel az elhunyt anya sírjánál és egy idős férfit véltek felfedezni a felvételeken, aki minden reggel megjelent a sírkertben és édesanyjuk sírkövén könnyített magán.
Sok kutatómunka után kiderült, hogy a férfi 1970-ben házas volt néhány évig az elhunyt hölggyel, azonban megromlott a viszonyuk és rövid időn belül elváltak. Most pedig, a válásuk után 48 évvel elhunyt az asszony, a férfi pedig kiengesztelhetetlenül kijár „bosszút állni” a sírkövén – számolt be róla a Daily Star.
Ami pedig még hihetetlenebbé teszi a történetet, hogy a férfit a mostani felesége szokta reggelente kocsival elvinni a helyszínre, és megvárja a kocsiban, amíg partnere végez a sírkő meggyalázásával.
Miután lebukott, az elhunyt asszony gyermeke feljelentést tett ellene, viszont a rendőrség egyelőre tehetetlen, ugyanis náluk egy sírkő meggyalázása csak abban az esetben bűncselekmény, ha a kár meghaladja a 250 dollárt (105 ezer forintot). Ezért Michael, az egyik gyerek pénzért tisztíttatja a sírhelyet, és kicseréltette a füvet, hogy minél „drágább” legyen a kár.

Megszólalt a polgármester.

A Kulacs étterem, amit sosem felejtünk!

A férfi teljesen összetört, hogy ő az oka.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.