
Az Öböl-klán több települést is terrorban tart, civilek is meghaltak
Már három civil és egy rendőr vesztette életét Kolumbia északi részén, ahol egy kábítószerkartell fegyveresei több települést blokád alá vettek.

Már három civil és egy rendőr vesztette életét Kolumbia északi részén, ahol egy kábítószerkartell fegyveresei több települést blokád alá vettek.

Ugyan egyre inkább melegebb idő várható, mára még komoly zivatarokra kell készülni.

Péntek hajnalban ritka jelenetet sikerült megörökítenie egy webkamerának. A felvételen egy űrmedúzára hasonlító fénycsík húzott el az égen.

A Metropol összegyűjtötte a nap legfontosabb információit. A legfontosabb esemény, hogy elfoglalja hivatalát az új köztársasági elnök, Novák Katalin, akiről most megtudhat 9 érdekes, nem igazán közismert tényt. De ma van a mentők napja, és folytatódnak az

Tony (72) és Marie Newton (74) 40 éve gondozza kertjét, olyan sikerrel, hogy már több díjat is bezsebeltek érte.

Kisiklott egy vonat hétfőn délután a Bécstől délre található Münchendorf településének közelében, egy ember életét vesztette.

Budapesten, a Karmelita kolostorban fogadta hétfő késő délután Orbán Viktor az Európai Bizottság elnökét, Ursula von der Leyent, akivel a brüsszeli szankciós csomagról is egyeztettek.

Elsősorban feltörekvő tehetségek és izgalmas zenei kísérletek számára ad lehetőséget a Magyar Zene Háza (MZH) Szabadtéri színpada, amely kedden nyit az Ephemere koncertjével.

Több embert elfogtak hétvégén Budapesten, belvárosi szórakozóhelyek környékén tartott rendőrségi akció során.

Barcelona kikötőjébe érkezett a Wonder of the Seas (magyarul: Tengerek csodája) nevű tengerjáró hajó, amely 362 méteres hosszúságával jelenleg a világ legnagyobbjának számít a kategóriájában.

Borzalmas, mentős tragédia történt szombat éjszaka a csepeli Széchenyi István utca és Kassai utca kereszteződésében.

A budai Vár teljesen új arcát láthatjuk egy verseny miatt. A szurkolók tömött sorokban bíztatták a sportolókat.

Zabálnivaló képeken örökített meg egy minivilágot egy magyar fotós. Csákvári Péter hihetetlen kreatív módon mutat be hétköznapi életképeket.

Magyarország nem szavazza meg az Európai Bizottság kezdeményezését az Oroszország elleni szankciókról, mert az az országnak problémát jelent és a megoldásra nem tartalmaz javaslatot - jelentette ki Szijjártó Péter.

Hátborzongató jelenetet rögzített a XX. kerületi térfigyelőkamera.

Két fiatal fiú, és egyikük édesanyja a súlyos sérültjei annak a szörnyű tragédiának, ami szombat éjjel történt Csepelen.
2606
3747
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.