
Ezzel vége, nagy döntést hozott Harry herceg és Meghan Markle
A herceg mindig is fontosnak tartotta, hogy tegyen környezetéért. Úgy tűnik, ennek a célnak még magánéletét is alárendeli valamelyest. De mit szól ehhez Meghan?
A herceg mindig is fontosnak tartotta, hogy tegyen környezetéért. Úgy tűnik, ennek a célnak még magánéletét is alárendeli valamelyest. De mit szól ehhez Meghan?
Szirénázó mentő vitte kórházba Rózsa Györgyöt, miután csütörtök délután megbotlott az utcán, és olyan szerencsétlenül esett, hogy eltörte a csípőcsontját.
Lehet, hogy a királynő békülni szeretne, de az is lehet, hogy csak a külvilág számára szeretné azt mutatni, minden rendben a királyi családban.
Önként jelentkezett a Los Angeles-i rendőrségen Marilyn Manson amerikai rockénekes, aki ellen a New Hampshire-i rendőrség adott ki elfogatóparancsot még májusban.
A Jászai Mari-díjas színésznő reméli, hogy ősszel ugyanúgy folytatódhatnak tovább a színházi fellépések és nem lesz szükség újabb korlátozásokra a koronavírus miatt.
Életének 49. évében elhunyt Urbán Andrea.
Andy Vajna özvegye, Vajna Tímea igazán impozáns környékre költözött Los Angelesben. Timi mellett lakik többek között a legdögösebb barbadosi énekesnő is.
A műsorvezető és párja, Mazsi első közös gyermeküket várja.
Hosszú idő után újra együtt a nagy csapat! Kilenc évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a Bumeráng csapatának tagjai egy stúdióban üljenek.
Megjelent Tóth Andi Yaminával közös legújabb klipje. Az énekesnő nagyon büszke, úgy érzi, minőségi alkotás született, az emberek azonban a legkevésbé sem értenek egyet ezzel.
Hamarosan a Sláger Reggel társműsorvezetőjeként hallhatják Cylát, aki bomba formában fordul rá a nyárra.
Bár Krisztikét eleinte megviselte a szakítás, az édesanyát a kisfia rádöbbentette, hogy változtatnia kell az életén. Az egyedülálló édesanya könyvében mesél el mindent.
Az énekesnő esetében soha nem lehet tudni, hogy egy-egy újabb botrányos képével vagy megnyilvánulásával kit akar kiakasztani, de a férfi rajongók szempontjából ez most nem is annyira fontos.
Krisztinát derült égből villámcsapásként érte, hogy egyedülálló anyaként kell innentől kezdve helytállnia az életben. Érzéseiről ritkán beszélt ennyire őszintén.
Az énekesnő egy újabb gyöngyszemmel lepte meg a rajongókat.
A fotómodell és előző partnere Hajmásy Péter tavaly jelentették be, hogy több év után külön utakon folytatják, Exférje most, Nádai Anikó párja.
1424
1675
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.