
Sárközi Gyula: A mai fiatalok nagyon érzékenyek az igazságra
Szerény körülmények között nőtt fel, táncművész, majd balettmester lett Sárközi Gyulából, aki immár évtizedek óta adja át a tánc szeretetét az iskolájába járó fiataloknak.

Szerény körülmények között nőtt fel, táncművész, majd balettmester lett Sárközi Gyulából, aki immár évtizedek óta adja át a tánc szeretetét az iskolájába járó fiataloknak.

A nő a jogi kart is otthagyta, olyan jól keresett a pucér fotóival a felnőttoldalon. Úgy érzi, hogy karriert építhet a testéből, és nem aggasztja a jövője.

A szomszédok szerint pár nappal Krisztián halála előtt rendőri intézkedésre volt szükség a házaspár egyik eldurvult vitája miatt.

Egyre több brutális részlet lát napvilágot arról, hogy mi is történt a celeb halála előtti hónapokban a zárt ajtók mögött.

A Black Sabbath legendás énekese Parkinson-kórral küzd és nemrég költözött vissza szülővárosába, Birminghambe. Most először szólalt meg állapotáról, ami egyszerre vicces és szívszorító.

Kása András unokája a vártnál korábban érkezett meg, és a születésénél több komplikáció is felmerült Horvátországban.

Sylvester Stallone és Jennifer Flavin 25 év után elválnak. A feleség egyik ismerőse most még több részletet árult el az okokról.

Ugyancsak meglepte Zámbó Krisztián és Takács Zsuzsa szakításának híre a rajongókat és a követőket, de most pezsgőt bonthatnak, mert úgy tűnik, újra egy párt alkotnak.

VV Anett a teaszeánszról, a balesetéről és a szer alatt tapasztalt hallucinációiról is beszámolt.

A népszerű rapper igazi családapa, a családja a legfontosabb számára, így igyekszik minél többször együtt lenni a gyermekeivel is.

Ma estétől vadonatúj részekkel érkezik a Séfek Séfe 4. évada Ördög Nóra műsorvezetésével.

Rév Marcell operatőr megkapta az Emmy-díjat az Eufória című HBO-sorozat egy epizódjának operatőri munkájáért.

A Sztárban Sztár leszek! harmadik évadának első válogatójában minden is és mindenki is megfordult, így például: Paprika Piroska, Csubakka és még sokan mások.

Berki Krisztián édesanyja korábban már Berki Mazsit okolta fia tragikus haláláért, és most több szomszéd is megerősítette, hogy az utolsó időszakban nagyon elmérgesedett a viszony az özvegy és férje között.

Berki Mazsi veszi át Kulcsár Edina helyét a Dancing with the Stars legújabb évadában. Az özvegy édesanya mindent megtesz azért, hogy a műsorban is jól teljesítsen, de mindeközben a gyermeke sem szenvedjen hiányt semmiben.

Lovas Annabellának még arra is futotta az erejéből, hogy egy szexi fotót készítsen magáról a rajongóinak.
1088
1745
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.