
Egy ukrán portál kimondta, hogy mit ígért Magyar Péter Kijevnek
Ukrajna mellett kötelezte el magát végleg. Magyar Péter kémbotrányban érintett barátja üzent Orbán Viktornak.
Aki eddig csak egy kicsit is kételkedett abban, hogy Magyar Péter nem háborúpárti, annak mindenképp el kell olvasnia a Gordon.ua által készített interjút Tseber Rolanddal – írja a Mandiner. A beszélgetés során Magyar Péter kémbotrányban érintett barátja kifejtette, hogy be akarja perelni Magyarországot, valamint a magyar kormányt, mert nem utazhat be az országba.
Letette a garast Ukrajna mellett Magyar Péter
Ami viszont ennél is fontosabb, hogy Tseber szerint Magyar Péter nyilvánosan közölte, nem szabad terroristákkal tárgyalni és Ukrajnát a győzelemig kell segíteni.
„És ekkor Péter érkezett a segéllyel, mindezt elítélte, és nyíltan kimondta, hogy nem terroristákkal kell tárgyalni, hanem mindent meg kell tenni azért, hogy segítsünk Ukrajnának győzni” – jelentette ki Tseber Roland.
Tseber Roland korábbi kirohanása
Korábban üzent Orbán Viktornak is Magyar Péter kémbotrányban érintett barátja, Tseber Roland.
„Orbán Viktor, megengeded magadnak, hogy kijelentsd, Ukrajna nem szuverén állam. Azt mondod, ha Európa nem támogat minket, mi elpusztulunk.
De az igazság más: Ukrajna az Európával való egységnek köszönhető, hogy harcol és kiáll. És ez az egység nem engedi, hogy megtörjünk
– fogalmazott Tseber, aki Orbán Viktor egyetlen állítását sem tudta megcáfolni, hiszen az elmondása alapján is Európa tartja lélegeztetőgépen Ukrajnát.
Amint a racionalitás talaján megbukott a kémbotrány egyik főszereplője, azonnal megpróbált az érzelmekre hatni. „És te mit csinálsz? Ukrajna pénzügyi támogatását uniós szinten próbálod gátolni. De nézd meg a történelmet: a magyar vezetőség kétszer is a vesztesek oldalára állt a háborúkban. Ma te ezt harmadszor is megteszed. Támogatod a Kremlt és megismétled narratíváit. De ne feledd: nem lesz negyedik alkalom.”
Ez esetben a kémbotrányban érintett szereplő nem számolt olyan lehetőséggel, hogy létezik a világon tűzszünet és béke, amit Orbán Viktor évek óta következetesen képvisel, éppen annak érdekében, hogy minél több emberéletet megmentsen, és ne kelljen senkinek oldalt választania.
„Orbán Viktor, megengeded magadnak, hogy kijelentsd, Ukrajna nem szuverén állam. Azt mondod, ha Európa nem támogat minket, mi elpusztulunk. De az igazság más: Ukrajna az Európával való egységnek köszönhető, hogy harcol és kiáll. És ez az egység nem engedi, hogy megtörjünk” – fogalmazott Tseber, aki Orbán Viktor egyetlen állítását sem tudta megcáfolni, hiszen az elmondása alapján is Európa tartja lélegeztetőgépen Ukrajnát.
Végül tovább is ment Tseber, egyenesen megfenyegette Magyarországot.
Magyar Péter ukrán barátja, Tseber Roland megfenyegette Magyarországot
Szerinte hazánk háromszor állt rossz oldalon a történelemben, de negyedik alkalom már nem lesz. Akárhogy is fenyegetőzik a Tisza Párt ukrán tagozatának vezetője, nem fogunk valamelyik harcoló fél oldalára állni” – jelentette ki Orbán Balázs. „Mert nekünk a magyar emberek érdeke az első. Ezt pedig a béke szolgálja” – emelte ki a Ripost szerint.
Top hírek


Magyar Péter az új miniszteréről, Vitézy Dávidról: Nincs vezetői kvalitása és a Fideszhez tartozik
Nagyon rosszul öregedtek Magyar Péter szavai.

Kik is lesznek pontosan Magyar Péter miniszterei? Mutatjuk a legrázósabb sztorikat
A bejelentett 16 minisztériumból eddig kilencnek nevezték meg a vezetőjét. A Tisza Párthoz leglojálisabb emberek lettek eddig kinevezve, nem törődve azzal, hogy milyen botrányok árnyékolják be őket.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre