
Egy anya pánikrohamot kapott, amikor megtudta, hogy ötös ikrekkel várandós
Ez a fajta spontán terhesség nagyon ritka.
Az Oroszlán kissé szétszórt, a Rák magabiztos lesz ma. Eláruljuk azt is, mire készülhet a többi csillagjegy ezen a pénteken.
Izgalmasan indul a 2026-os év eleje. Máris mutatjuk, mire számíthatnak a tizenkét csillagjegy szülöttei 2026 második napján, azaz január 2-án, pénteken!

Beszéljen át mindent a családjával, most bőven lesz rá ideje és lehetősége. A pénteki bolygóállások kedvezően érintik, különösen a karrierterveit és az önmegvalósítást támogatják. Minden sikerülhet, amibe mostanában energiát fektet.
A változás lehetősége már ott van a levegőben, bármelyik pillanatban bekövetkezhet. Járjon nyitott füllel és szemmel a világban, hogy azonnal lecsaphasson a jó üzletre vagy az ideális állásra! Ám ez a nap még maradjon az információgyűjtésé.
Izgalmasan alakul az ön számára a péntek. A véletlen a kezére játszik, olyan dolgok derülnek ki, amelyekről eddig nem sok tudomása volt. Így most könnyen válthat taktikát, és ha ügyesen „keveri a kártyát”, nagyon hamar elérheti, amire vágyik.
A Hold ma belép a jegyébe, ettől igazán elemében érezheti magát. A Vénusz fényszöge támogatja abban, hogy erősnek, céltudatosnak és legyőzhetetlennek érezze magát. Ez a magabiztosság most a kisugárzásán is meglátszik, és a planéták szerint ezzel a határozottsággal bárkit meggyőzhet, aki korábban kételkedett önben.
Kissé szétszórt lehet, és talán nem igazán találja a helyét, hiszen az ünnepek után nem könnyű visszarázódni a mindennapokba. Az új esztendő azonban sok változást hoz, és nincs oka aggódni: a helyzete nagyon is biztos.
Remélhetőleg önnek sem kell még dolgoznia, mert az ünnepek után igazán jól jönne egy kis pihenés. Ha teheti, használja ki az időt, és töltődjön a párjával! Beszélgessenek, bújjanak össze, nézzenek filmeket, romantikázzanak!
Gyakran túl sokat tesz azért, hogy másoknak megfeleljen. Határozza el, hogy idén ez másképp lesz! A prioritási lista élén most ön és a saját boldogsága álljon. Ne hezitáljon, húzza meg a képzeletbeli határvonalat már most.
Ez a nap gondtalan kikapcsolódást hoz, feltéve, hogy nem kell dolgoznia. Olyan élmények, beszélgetések és felismerések érhetik, amelyek hatására több fontos kérdésben is megváltoztathatja a véleményét. Nagyon pozitív nap vár önre.
A mai nap bonyolultabb helyzetet hozhat, mint amilyenre számított. Lehet, hogy valaki egy furcsa kéréssel fordul önhöz, amire sem nemet, sem azonnali igent nem szeretne mondani. Kérjen egy kis haladékot, hogy mindent részletesen átgondolhasson!
Lehet, hogy ez nem mindig tudatosul önben, de sokan adnak a véleményére. Épp ezért fontos, milyen álláspontot képvisel egy-egy hírrel vagy eseménnyel kapcsolatban a családban és a közeli ismerősök körében. Az ön véleménye most másoknak is támpont.
Kezdenek lendületbe jönni a dolgok, ezért fontos, hogy nyitott legyen az új lehetőségekre. Könnyen lehet, hogy ma egy kedvező hír kelti fel az érdeklődését, és máris lázasan gondolkodik a megoldáson.
A Merkúr a Bak jegyében jár, és segít abban, hogy az ügyei rendeződjenek. A hétköznapok szintjén is minden sokkal olajozottabban megy, így mostantól tényleg a jövőre és az új célokra koncentrálhat.

Ez a fajta spontán terhesség nagyon ritka.

2026 az átalakulás éve több csillagjegy számára is.

Súlyos problémákhoz vezethet, aki nem kezeli időben.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.