visszatérésHazatért Berki Mazsi Baliról, ide vezetett az első útja – Fotó! Berki Krisztián elvesztését akarta feldolgozni Mazsi, ezért pár héttel ezelőtt Balira utazott kislányával. Most azonban már Magyarországról jelentkezett az özvegy anyuka.
visszatérésÉvek kínkeserves perei után nagyon beindult Nótár Mary karrierje 2016-ban szinte a nulláról kellett újrakezdenie mindent, amikor hosszú és bonyolult per vette kezdetét volt kiadójával. Az énekesnő azonban képes volt felülkerekedni ezen.
visszatérésKovács Lehel örül a visszatérésnek Kovács Lehel úgy érzi, hogy legújabb szerepében a legnagyobb kihívást az jelentette, hogy hogyan formáljon meg egy fogyatékkal élő embert.
visszatérésMegtörte a csendet a Szex és New York sztárja: először posztolt szexuális zaklatás botránya óta – Fotó! A Szex és New York Mr. Bigje, azaz Chris Noth 2 hónap csend után végre posztolt Instagram-oldalára egy képet.
visszatérésA halál torkából tért vissza a magyar énekes, mindent újra kellett tanulnia Újra tanult járni, beszélni és énekelni Tóth Attila. A Pokolgép zenekar frontemberének stroke-ja után mindent elölről kellett kezdeni.
visszatérésDöbbenetes erő: 87 évesen, repedt bordákkal állt újra színpadra Bodrogi Gyula Két héttel azután, hogy súlyos balesetet szenvedett próba közben, a hétvégén máris színpadon állt a 87 éves művész.
visszatérésHatalmas visszatérés: Bodrogi Gyula repedt bordákkal is színpadra állt Két héttel azután, hogy súlyos balesetet szenvedett próba közben, a hétvégén máris színpadon állt a 87 éves művész.
visszatérésTörténelmi pillanatok: 40 év után itt az új ABBA-lemez, visszatért a legendás zenekar – Videók! Szenzációs pillanatoknak lehet tanúja a világ. A valaha létezett egyik legismertebb zenekara most visszatért.
visszatérésMegrázó vallomás Dzsudzsáktól, aki Rossinak is üzent: „Potyogtak a könnyeim, mert fájt a szívem” Nem adja fel a DVSC 34 éves középpályása, hogy újra pályára léphessen a magyar válogatott mezében.
visszatérésSzülés után is kirobbanó formában van Sáfrány Emese Alig várja, hogy visszatérhessen sportolni, de az anyai teendők az elsők számára.