
M2-es metró: Ezt biztosan nem tudtad róla! - Galéria
Új fejezet kezdődött Budapest tömegközlekedésében.
A hindu hívők úgy gondolják, a szent állatként tisztelt tehén vizelete gyógyító erejű, ezért az indiai férfi képest ezt inni, hogy ne kapja el a vírust.
Alaposan felkavarta a kedélyeket egy indiai férfi, aki állítása szerint különös módszerrel védekezik a világjárvány ellen. A Modi városában élő Pragya Thakur ugyanis azt állította, hogy azért védett a koronavírus ellen, mert minden nap tehénvizeletet iszik. Bizarr megjegyzései alig néhány nappal azután hangoztak el, hogy indiai orvosok arra szólították fel az embereket, hogy ne kenjék magukat tehéntrágyával és vizelettel a vírus kezelésére, mondván, hogy ezzel a betegség gyorsabb terjedését kockáztatják.
„Ha minden nap desi gau mutrát (őshonos tehénvizeletét) iszunk, akkor az meggyógyítja a Covid szövődményeként fellépő tüdőgyulladást. Nagy fájdalmaim vannak, de minden nap tehénvizeletet fogyasztok. Így most már nem kell semmilyen gyógyszert szednem a koronavírus ellen, és nem vagyok fertőzött sem” – mondta Thakur.

A megjegyzései felháborodást váltottak ki, a politikai szereplők „tudománytalannak és logikátlannak”, valamint „sértésnek” minősítették a kijelentést az egészségügyi dolgozókkal szemben, akik életeket próbálnak menteni.
A Daily Mail információi szerint a férfi az állításával ellentétben decemberben felkeresett egy kórházat, mert a betegség tüneteit érzékelte magán. Sőt két évvel ezelőtt Pragya Thakur hasonlóan megbotránkozó kijelentést tett. Akkor azonban azt állította, hogy azért iszik tehénvizeletet, mert az a mellráktól védi meg.
A hindu hívők egy része úgy gondolja, az általuk szentül tisztelt tehenek ürüléke, vizelete és teje gyógyító erejű, ezért gyakran kezelik magukat ilyesmivel.

Új fejezet kezdődött Budapest tömegközlekedésében.

Baba Vanga jóslatai közül több is valóra vált.

Kapás Boglárka a férjével közösen nyitott kávézót.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.