
Sokkoló! Gyerekek találtak rá az emberi koponyára
Egyikük még haza is vitte a koponyát.
A tiszti főorvos egy interjúban ismerte el, hogy már nemcsak az omikron, de annak az új variánsa is jelen van Magyarországon.
Dr. Müller Cecília országos tiszti főorvos péntek reggel egy interjúban árulta el, hogy Magyarországon is megjelent az omikron tovább mutálódott variánsa. A szakértő a beszélgetés során ismertette a BA2-variánssal kapcsolatos tudnivalókat, valamint a további kilátásokról is mesélt a Mokka műsorvezetőinek.
A tiszti főorvos a beszélgetés során kiemelte, hogy az omikron már teljesen dominánssá vált az országban, de 6 %-ban még a delta is jelen van.
„Érdekes ez az omikron-variáns, mert azt látjuk, hogy további alvariánsokra bomlik, és egy ún. lopakodó omikron is megjelent” – fogalmazott Müller Cecília, aki elismerte, hogy a vírus egy-két tesztet kikerül, de a PCR-teszt továbbra is kimutat minden variánst.
„Magyarországon is felfedeztük ezt a BA2-variánst” – mondta a tiszti főorvos, aki hangsúlyozta azonban, hogy az eddigi ismeretek alapján nem kell megijedni ettől a variánstól.

Egyikük még haza is vitte a koponyát.

A védett ár miatt 2026 március végére Magyarországon volt legolcsóbb a benzin az egész régióban.

A fedélzeti kamera rögzítette a szörnyű balesetet.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.