RETRO RÁDIÓ

Erzsébetvárosi lány nyerte a Közgazdasági Olimpiát





A VII. kerületi Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum diákja, Mezei Emese nyerte a 2019–2020-as V4-es Közgazdasági Olimpia magyarországi döntőjét szombaton.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.10.17.
VII. kerület mini olimpia

A Közgazdasági Olimpiára az ország 17 megyéjéből és a fővárosból is jelentkeztek középiskolás diákok. A verseny nemzeti döntőjében – amelyet a járványhelyzet miatt végül online módon rendezett meg a Magyar Közgazdasági Társaság – az írásbeli fordulók 10 legjobbja mérte össze tudását. A döntő első öt helyezettje képviselheti majd hazánkat a verseny nemzetközi döntőjében, ahol Csehországból, Szlovákiából, Lengyelországból és Magyarországról is a legjobb diákok mérhetik majd össze közgazdasági ismereteiket, tudásukat.

A versenyre a középfokú oktatási intézményekben tanuló diákok jelentkeztek az ország minden pontjáról és a Vajdaságból is. Az országos döntő írásbeli fordulójában – a pandé­mia miatt – egy online tesztet töltöttek ki a versenyzők, s közülük a legjobb tíz adott számot tudásáról szóban is a szakmai zsűri – Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke, a Magyar Közgazdasági Társaság örökös tiszteletbeli elnöke; Dombi Ákos, az ELTE tanszékvezető egyetemi docense és Trautmann László, a BCE egyetemi docense, az MKT Fejlődés-gazdaságtani Szakosztályának elnöke – előtt. A döntő kezdetén a versenyzőket egy videóüzenetben Kandrács Csaba, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke köszöntötte. Pleschinger Gyula, a Magyar Közgazdasági Társaság elnöke bejelentette, hogy már a Kormány előtt van az az előterjesztés, amely 30 többletponttal jutalmazná a szakirányú egyetemi felvételi eljárás során a verseny nemzetközi döntőjében dobogós helyezést elérő diákokat.

A V4-es Közgazdasági Olimpia nemzeti döntőjének helyezettjei:

  • Mezei Emese, a Budapest VII. kerületi Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum diákja
  • Nacsa Flóra, a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium diákja
  • Szarvas Dániel, a Budaörsi Illyés Gyula Gimnázium és Szakgimnázium diákja lett
  • A döntő:





    Ezeket olvastad már?
    A lottóötös is kevés lenne Gattyán György Andrássy úti palotájáért

    A lottóötös is kevés lenne Gattyán György Andrássy úti palotájáért

    Újabb benzinárstop jöhet? A kormány vizsgálja a benzinárat

    Újabb benzinárstop jöhet? A kormány vizsgálja a benzinárat

    Krausz Ferenc Nobel-díjas tudósunk is kitöltötte a Zöld-párbeszéd kérdőívet

    Krausz Ferenc Nobel-díjas tudósunk is kitöltötte a Zöld-párbeszéd kérdőívet

    Magyarországra érkezik a latin filmsztár, nem akárhol látható

    Magyarországra érkezik a latin filmsztár, nem akárhol látható

    Top hírek





    Ezek is érdekelhetik



    Hírlevél-feliratkozás