
Fordulat: holtan találták az orvost, aki 16 éves lánytól kért szexet
Durva dolgokkal vádolták az orvost.
Svájcban hétfőn megkezdődik a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos korlátozások enyhítésének harmadik szakasza.
Kinyitnak a színházak, a mozik, a koncerttermek és az éttermek teraszai. A sportesemények idején a stadionokban is engedélyezett lesz a nézők jelenléte.
A tilalmak fokozatos enyhítése március 1-jén kezdődött, amit a hatóságok a kórházi intenzív osztályokon fekvő betegek számának stabilizálódása és az idősek nagyszabású oltásának eredményeképpen rendeltek el.
Április 19-étől ismét lehetővé válik a nyilvános részvételű rendezvények szervezése – közölte honlapján a berni kormány. Azok a diákok, akik tavaly november 2-a óta távoktatásban tanultak, visszatérnek a tantermekbe. Az éttermek is megnyithatják teraszaikat. Az ilyen verandákon lévő asztaloknak azonban legalább 1,5 méter távolságra kell lenniük egymástól, és egy asztalnál legfeljebb négy vendég foglalhat helyet.
A szabadtéri sporteseményeken és koncerteken legfeljebb 100 néző vehet részt, a beltéri nézők maximális száma pedig 50 fő lehet. Ami a zártkörű rendezvényeket illeti, beleértve a csoportos múzeumlátogatásokat is, a csoportok létszáma nem haladhatja meg a 15 főt.

Durva dolgokkal vádolták az orvost.


"Amikor megtudtam, három napig sem beszélni, sem enni nem tudtam..."
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.