
Magyar honvédelem napja: erre emlékezünk ma
Egy három hetes ostrom emlékére.
A férfi percek alatt cselekedett, ezért nem lettek maradandó következményei a tragikus esetnek.
Saját édesapja mentette meg azt a mindössze hétéves kisfiút, aki otthonukban kapott sztrókot a családi medencézés során. Geno Mueller apja, Bo egy másodperc alatt észrevette, amikor fia elkezdett rosszul lenni. Az iskolás ugyanis tántorogni kezdett, arca pedig féloldalasan lógott. Azonnal mentőt hívott és végül Genót mentőhelikopterrel szállították kórházba, ahol sürgősségi műtéten esett át, hogy eltávolítsák agyából a vérrögöt.

A fejemben végig az járt, hogy meg fog halni
- emlékezett vissza Bo, míg Geno így nyilatkozott a történtekről:
A bal karommal meg tudtam érinteni apát, de a jobb karommal szinte egyáltalán nem. Nagyon ijesztő volt.
A gyermekkori sztrók akkor következik be, amikor az agy vérellátása zavart szenved. A tünetek közé tartozhat a hallás- vagy látásvesztés, az egyik testfél izomgyengesége, illetve a beszédzavar. Évente 100 ezerből általában 1–2 fiatalnál fordul elő. Főként azoknál, akik szívfejlődési rendellenességgel rendelkeznek. Így járt Geno is, aki három hónapos korában kapta élete első, majd hároméves korában második nyitott szívműtétét szívbillentyű probléma miatt.
Szerencsére azonban Geno a sztrók után teljesen felépült, visszatért az iskolába, és nincsenek maradandó következményei sem az agyvérzésének:
Nagyon szerencsésnek és áldottnak érzem magunkat, hogy ilyen gyorsan megkapta a szükséges segítséget
- idézte Bót a People.

Egy három hetes ostrom emlékére.

Egyedül a néhol élénk szél okozhat majd problémát.

A Nyugati pályaudvar titkai: óvóhelyek és a királyi váró.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.