
Nagy művek, híres sorok: te le tudnál érettségizni magyarból? – Kvíz
Hétfőn kezdődik az érettségi.
Kollégái siettek a segítségére. Kiderült, mi volt Philip szívszorító első gondolata.
Az amerikai Phillip Pohle csak a munkáját szerette volna elvégezni, amikor megtörtént a csodával végződő tragédia. Egy faág átszúrta a férfi nyakát, a családapa azonban túlélte a drasztikus sérüléseket. A tragédia pillanatában csak egy dologra tudott gondolni: a gyermekei hiányára.

Csak a csodának köszönheti az életét egy ohioi férfi, aki súlyos balesetet szenvedett munka közben, miután egy faág átszúrta a nyakát. A kórházban az orvosok azt mondták, hogy a férfi gyakorlatilag túlélt egy „belső lefejezést”.
A 32 éves Phillip Pohle karbantartóként dolgozott a Hocking Hill Állami Parkban. A súlyos balesetet márciusban szenvedte el, amikor törmelékeket takarított. Az útról épp egy nagyobb fát próbált meg eltolni, ekkor sérült meg. „Egyetlen csontom sem tört el, pedig az a dolog nagyon keményen eltalált. Az első ütés után teljesen sokkot kaptam. Csak arra gondoltam: ez most tényleg megtörtént?” – mondta.
Beszámolók szerint Phillip lába egy munkagép gázpedáljába szorult, amikor a faág átszúrta a nyakát. A férfi egy „pattanást” vagy „reccsenést” hallott, és csak ekkor jött rá, hogy igen komoly baj történt vele. „Azonnal a gyerekeim jutottak eszembe, mert annyira jó érzés apának lenni. Arra gondoltam, mennyire fognak hiányozni a kisbabáim” – mondta Phillip a könnyeivel küszködve.
Szerencsére a közelben tartózkodó munkatársai gyorsan reagáltak, és stabilizálták a nyakát, majd lefűrészelték a fa megmaradt részeit. Mivel az időjárás nem volt megfelelő, nem tudták mentőhelikopterrel kórházba szállítani, így a helyszínen intubálták.
A kórházban Philippel közölte az idegsebész, hogy „belső lefejezést” szenvedett el: a koponyája elvált a gerincétől. Az orvosok végül lemezek, csavarok és rudak segítségével rögzítették a férfi o koponyáját a gerincéhez.
Phillip két kisgyermeket nevel a barátnőjével, Haley Davidsonnal, akinek legjobb barátnője, Brittany Berry adománygyűjtést szervezett Phillip kezelési költségeinek fedezésére. „Ez a tragédia hirtelen sújtott le a kis családra, és most minden teher Haley vállára nehezedik.” – írta Brittany Berry, akinek szavait a PEOPLE magazin idézte.

Hétfőn kezdődik az érettségi.

Szabad Tavasz címmel május másodikán veszi kezdetét.

Az időjárás komoly terhelést róhat a szervezetre.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.