
"Ez a két fiú volt az egész világom!" - Egy tragikus baleset miatt mindkét fiát el kell temetnie az édesanyának
"Ők jelentették számomra a világot!"
Az édesanya addig járt az orvosokhoz, amíg végre komolyan vették a betegséget.
Egy édesanya azt mondja, többször is azt közölték vele az orvosok, hogy kisfiának mindössze mandulagyulladása van, később azonban kiderült, hogy a háttérben egy sokkal súlyosabb betegség, leukémia állt.

Charlene Fudge januárban vitte orvoshoz hároméves fiát, Hugot miután a kisfiú nyaka megduzzadt, és légzési nehézségek is jelentkeztek nála. Az első vizsgálat után mandulagyulladást állapítottak meg, és hazaengedték őket. Az anya azonban úgy érezte, valami nincs rendben. Elmondása szerint Hugo éjszakánként rosszul lélegzett, és közel két és fél hétig szinte egyáltalán nem tudott aludni. Charlene többször is visszavitte gyermekét orvoshoz, végül februárban került kórházba, miután több egészségügyi szakember is megnyugtatta, hogy nincs ok az aggodalomra.
A későbbi vérvizsgálatok azonban kimutatták, a kisfiú leukémiában szenved. Az anyuka szerint a diagnózis teljesen felforgatta a család életét, hiszen hetekig tartó bizonytalanság előzte meg a végső eredményt. Hugót azonnal kemoterápiás kezelésre fogták, amely egy több évig tartó terápiás folyamat része lesz.
Charlene most arra hívja fel a többi szülő figyelmét, hogy hallgassanak az ösztöneikre, ha úgy érzik, valami nincs rendben a gyermekükkel, még akkor is, ha az első orvosi vélemények megnyugtatónak tűnnek.
A háromgyermekes, egyedülálló édesanya azt is elárulta, hogy a helyzet miatt fel kellett adnia a munkáját, hogy teljes idejében gondoskodhasson fiáról. A család közben egy GoFundMe-adománygyűjtést is létrehozott, hogy fedezni tudják a mindennapi kiadásokat, valamint a kórházi utak költségeit, amíg a most négyéves kisfiú kezelése zajlik.
Hugo közben egyre inkább érzi, hogy az élete megváltozott, hiányzik neki az óvoda, a játék a barátaival, és kezdi megtapasztalni a betegség mindennapi hatásait.
Az angol család ugyanakkor óvatosan bizakodó. A legfrissebb vizsgálatok szerint a kezelés hatásosnak tűnik, és Hugo továbbra is kemoterápiát kap a következő hetekben is - írja People.

"Ők jelentették számomra a világot!"

"Tudtam, hogy valami nincs rendben..."

Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.