
Megdől a népi megfigyelés Sándor, József, Benedek idején: nem várt, fájdalmas fordulat jön az időjárásban
Úgy tűnik, hogy fordulatot vesz a tavaszias időjárás.
A dílerpáros hétvégi házban alakított ki drogtanyát. Hatalmas fogást könyvelhetnek el a miskolci rendőrök.
Nem mindennapi fogásban volt része a miskolci rendőröknek a napokban. Lefoglaltak mintegy 3 kilogramm drogot, közel 500 tő cannabist, nagy értékű járműveket, valamint több millió forintot. Mindezt egy miskolci hétvégi ház ellenőrzése során.

A miskolci rendőrség a történtek fényében kábítószer-kereskedelem miatt folytat eljárást egy 49 éves és egy 51 éves férfival szemben. A két díler a hétvégi házat úgy alakították át, hogy termeszthessék, majd értékesíteni tudják a kábítószert. A lefoglalt drog feketepiaci értéke meghaladja a 30 millió forintot. Az ügy pikantériája, hogy az ültetvényhez ráadásul lopott áramot használtak.
A termesztőknél tartott kutatások során pedig vagyonvisszaszerzés keretében összesen hárommillió forintot, illetve eurót foglaltak le a nyomozók, valamint nagy értékű autókat, lakóautót, és motorkerékpárokat is.
A Miskolci Rendőrkapitányság Felderítő Alosztálya őrizetbe vette a gyanúsítottakat, és kezdeményezte letartóztatásukat, amit a bíróság elrendelt – írja a rendőrség.

Úgy tűnik, hogy fordulatot vesz a tavaszias időjárás.

A rendőrség azonnal nyomozást indított a haláleset miatt.

Meglepő helyről érkezett a segítség
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.