
Eddig nem látott felvételek a Háborúellenes Gyűlés backstage-ből
Izgalmas képsorokat tett közzé Orbán Viktor.
A politikai és kormányzati rendszernek a szabadságra kell épülnie, és Magyarországon van az egyik legstabilabb és leghatékonyabb kormányzás Európában – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök abban az interjúban, amelyet Mathias Döpfnernek, az Axel Springer lapkiadó vállalat vezérigazgatójának adott szombaton.
„Olyan megoldást keresek, hogyan lehet megerősíteni a demokráciát, nem pedig lecserélni” – mondta az interjúban Orbán Viktor, amely Mathias Döpfner YouTube csatornáján látható.
A miniszterelnök úgy vélte, Brüsszel meg akarja változtatni a kormányt Magyarországon, és kijelentette: Magyarország szeretné megreformálni az EU-t, de soha nem fogja elhagyni, hiszen a nyugati keresztény kultúra része - írja a Magyar Nemzet.
A legfontosabb európai értéknek a miniszterelnök a nemzeti szuverenitást nevezte.
Meg kell találni azt a rendszert, amelyben az EU-tagországok a legjobban együtt tudnak működni, mert a jelenlegi nem működik. El kell érni a hatalmi struktúra átalakulását, és ebben szerinte vezető szerepet kell játszaniuk a patriótáknak. Orbán Viktor csalódásnak nevezte, hogy Európa tönkreteszi saját versenyképességét.
Arra a kérdésre, hogy mi lesz a legfontosabb téma a magyar választási kampányban, szintén azt válaszolta: a szuverenitás.
Hozzátette, hogy az általa vezetett modern keresztény kormány kihívóit Brüsszelben finanszírozzák.
A migrációról szólva Orbán Viktor kifejtette, hogy Magyarország maga szeretné eldönteni, kiket enged be, kivel akar együtt élni.
„Ha nem keresztényeket engednek be nagy számban egy keresztény országba, az hatással van a demokráciára is” – emelte ki.
Magyarország megállította az illegális migrációt, és ezért Brüsszel még meg is büntette
– emlékeztetett, hangsúlyozva, hogy Magyarországon is vannak vendégmunkások.
Az ukrajnai háborúról úgy vélekedett, hogy nagyon közel vagyunk a békéhez. Ehhez elsősorban egységes transzatlanti álláspontra lenne szükség
– tette hozzá.
A miniszterelnök irreálisnak nevezte, hogy az EU hatalmas összegekkel támogat egy olyan országot, amely nem fogja megnyerni a háborút, miközben ott magas szintű a korrupció, és – jegyezte meg – mindemellett nincs pénz az uniós versenyképesség növelésére.
Ha Európa közös álláspontra jutna az amerikaiakkal, az megkönnyítené a nemzetközi kereskedelmi tárgyalásokat is
– vélekedett.

Izgalmas képsorokat tett közzé Orbán Viktor.

80 százalékuk elutasítja.

Győrben rendezték meg az első Háborúellenes Gyűlést.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.