
Elkaphatta a CIA az időutazót: borzasztó információk derültek ki az ufókról
Egyre zavarosabb a történet.
Azzal, hogy Donald Trump lett az Egyesült Államok elnöke, új fejezet kezdődött a világpolitikában. Trump elnök igen sok formabontó, újító szellemű ötlettel rukkolt elő, és számára különösen fontos, hogy a mesterséges intelligenciát a megfelelő módon kamatoztassák. Éppen ezért útjára indította a Stargate, azaz a Csillagkapu Projektet, amelynek keretei között a mesterséges intelligenciát olyan fontos feladatokra szeretné használni, mint például a rák ellenszerének kidolgozása. A szakemberek azonban a Csillagkapu Projekt név hallatán felelevenítették a CIA 50 évvel ezelőtti, ugyancsak Csillagkapu nevű projektjét, amely azonban egy igen zavaros történet volt.

Az, hogy 50 évvel ezelőtt a CIA Csillagkapu Projektjében mi minden történt, szigorú titok, voltak azonban olyan információk, amelyek kiszivárogtak, és amelyek azóta is elgondolkodtatják az embereket. A projektben ugyanis állítólag mentalistákat alkalmazott a CIA, és sikerült ezáltal ablakot nyitni egy idegen civilizációra. Kiszivárgott információk szerint a szolgálatukba állítottak egy időutazót, aki visszament egymillió évet az időben, és alátámasztotta a hipotézist, miszerint a Marson létezett élet.
Elmondta, hogy piramisokat látott a bolygón és emberszerű, humanoid lényeket, akik rettenetesen magasak és vékonyak voltak, és akik folyamatosan menekültek a nagy viharok elől. Kapszulákban próbálták átvészelni a rettenetes természeti körülményeket, és végül rájöttek arra, hogyan hogyan kell hibernálniuk magukat – írja a The Sun.

Top hírek

„Kiskorú gyerekeim vannak!” – Vadállatok törtek rá a hegyvidéki utcabálra, sikoltoztak a gyerekek – Videó
A bestiák egyszer csak meglepték a tömeget.

Hasfájásra panaszkodott - az orvosok szóhoz sem jutottak, amikor meglátták, mi van a férfi gyomrában
Rendkívüli felfedezést tettek az orvosok.

Mégis lesz népszavazás a bulinegyed kiválásáról Erzsébetvárosban
Történelmi népszavazás készül belső Erzsébetvárosban.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre