Egy dokumentum filmben szólalnak meg a témában bennfentesek.
Egy készülő dokumentumfilm fogja leleplezni, hogy immár 80 éve eltusolják a nem emberi intelligencia létezését. Az amerikai kormány, a hadsereg és a hírszerzés 34 jelenlegi és volt vezető beosztású tagja fog részleteket felfedni a földönkívüliek technológiája kapcsán. Többük novemberben tanúvallomást tett egy kongresszusi meghallgatáson a témában, azzal érvelve, hogy a Védelmi Minisztérium (DoD) nem tájékoztatta sem a kongresszust, sem a nyilvánosságot a földönkívüliek létezéséről és hatékonyságáról.
A Dan Farah filmrendező által készített „The Age of Disclosure” című filmet idén márciusban mutatják be a South by Southwest Filmfesztiválon a texasi Austinban. A film azt állítja, hogy 80 éve eltussolják a földönkívüli intelligencia létezését, és hogy a nemzetek között titkos háború folyik az ufótechnológia visszafejlesztéséért – amelyben az USA régóta kulcsszerepet játszik.
A szerdán közzétett előzetesben Christopher Mellon, az amerikai szenátus hírszerzési bizottságának volt személyzeti igazgatója azt mondta: „Ez az emberiség történetének legnagyobb felfedezése.”
A közös meghallgatás során Elizondo, a Védelmi Hírszerző Ügynökség (DIA) volt tisztviselője eskü alatt elmondta, hogy a Pentagonból való 2017-es kilépése előtt a Nemzetbiztonsági Tanács keretében a Fehér Ház számára egy szigorúan titkos különleges hozzáférési programot (SAP) irányított. Azt is tanúsította, hogy olyan megállapodások aláírására kényszerítették – vagy talán bátorították –, amelyek korlátozzák őt abban, hogy bizonyos SAP-okról, például az ufókkal, a lezuhanásokkal és a mérnöki tevékenységgel kapcsolatos kulcsfontosságú projektekről beszéljen.
A Pentagontól való távozása után Elizondo segített közzétenni a történelem három leghíresebb ufóvideóját, és korábban azt mondta, hogy az amerikai kormány „UAP-technológiák birtokában van, akárcsak néhány ellenfelünk”. Elizondo a következőket állítja a dokumentumfilmben: „Megtudtuk, hogy az amerikai kormányzat hosszú ideje tartó, titkos háborúban vett részt más nemzetekkel, hogy összegyűjtsék és visszafejtsék a nem emberek által készített járműveket és technológiát”.
Mike Gold, a film másik kulcsfontosságú forrása, Elizondo mellett tanúskodott a kongresszus előtt.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre