„31 éves vagyok és haldoklom, pedig még nem is éltem”

Amanda Hedges soha nem fogja megbocsátani magának, hogy „elfelejtett élni”. A 31 éves nő úgy gondolta, hogy bőven lesz még ideje tengerparti nyaralásokra, állatkerti kirándulásokra vagy egy napra a Costco falatozójában.

A családjában mindenki egészséges volt, csak az egyik nagyszülője halt meg, és úgy gondolta, ő is fantasztikus géneket örökölt. Soha nem volt kórházban, így arra számított, hogy boldog, hosszú életet fog élni. Így „élete nagy részét” a munkának, a gondoknak és a „létezésnek” adta.

A valóság azonban arcon ütötte: most rákban haldoklik. A fiatal brisbane-i nőnek glioblasztómája van, egy agresszív, terminális agyrák. Nem lehet megműteni, és bár végtelennek tűnő kemo- és sugárkezelésen van túl, nem tudják meggyógyítani.

„Igazából ezzel csak megpróbálják meghosszabbítani az életem, a rák azonban nem fog elmúlni” – mondta. 

A megtört szívű fiatal nő rákhorrorja szeptemberben kezdődött, amikor enyhe fejfájása volt, miután megemelték a szorongás elleni gyógyszerét.

„Megkérdeztem a pszichiáteremet. Nem nagyon fájt a fejem, még Panadollal enyhíteni lehetett” – mondta. 

Pszichiátere MRI-t javasolt, és mivel még soha nem volt ilyen vizsgálaton, a szakember megjegyezte, hogy ez jó ötlet lehet, tekintettel az életkorára. A vizsgálat után Amanda a váróteremben ült, amikor a radiográfus odament hozzá és azt mondta neki, hogy kontraszttal meg kell ismételni a folyamatot. Bár nem mutatta, összetört.

„Nevettem, és gúnyosan azt kérdeztem: »Mit találtál… agydaganatot?«” – emlékezett vissza. „És a radiográfus rám nézett, elsápadt, és azt mondta, hogy igen.”

Amanda azonnal érezte, hogy forogni kezd vele a szoba és elájult. „Feküdtem az MRI-gépben és sírtam. Próbáltam nem mozogni, mert tiszta kép kellett a vizsgálathoz. Másnap az orvos még megnyugtatott, hogy bár több tumor is van az agyamban, nem kell aggódni, mert a legtöbb agydaganat jóindulatú.”

Mivel nem voltak tünetei, így azt mondták neki, egy hónapot várhat a mintavétellel, akkor került volna sorra az állami intézetben, vagy elmehet magánúton vizsgálatra. Emellett döntött, mert elképzelhetetlennek tartotta, hogy egy hónapig ne tudja az eredményt. Ott ki is derült, hogy rosszindulatú daganata van.

„Anyám és apám kérdéseket öntött az orvosokra, én meg csak annyit tudtam kérdezni, mennyi van még hátra. Azt mondták, nagyon maximum 15 hónapom van.”

„Azon kezdtem el gondolkodni, hogyan szeretnék élni, mielőtt meghalok. Ha újrakezdhetném, mindent másképp csinálnék. Elmennék nyaralni, étteremben ennék, nem pedig folyton azon aggódnék, mi lesz a pénzzel és a jövőmmel. Most el fogok menni egy szállodába, csak hallgatni fogom a tenger zúgását és elfelejtem, hogy haldoklom. Egy kis ideig azt fogom játszani, hogy valaki más vagyok. Mindig a munkának életem, de a kemoterápiás kezelések alatt nem a kollégáim vagy a főnököm ült velem, hanem a családom. Bárcsak újra élhetnék, hogy ne aggódjak a kis dolgok miatt, és csak élvezzem az életet!”

Amanda most álmai beteljesülésére pénzt gyűjt a GoFundMe oldalon.