Airbnb-szigorítás: Karácsony semmit nem csinált, most is csak elmélkedik

A főpolgármester öt évig nem foglalkozott a lakhatási válsággal. Most, hogy a kormány szabályozza az Airbnb-t a kritikus fővárosi helyzet rendezése érdekében, Karácsony újra mikrofont ragadott.



Megosztás
Szerző: E. ZS.
Létrehozva: 2024.10.24. 15:08
Módosítva: 2024.10.24. 15:30
Airbnb lakhatási válság Karácsony Gergely Szentkirályi Alexandra Budapest

Karácsony Gergely az Airbnb-kérdésben olyan, mint egy napraforgó, csak ő nem a nap felé, hanem mindig a kevesebb munka irányába fordul” – mondta Szentkirályi Alexandra. A baloldali vezetésű Városháza öt éven keresztül csak ígérgetett, de soha nem csinált semmit a szabályozás terén. Ezt elégelte meg mára a kormány, amely kétéves moratóriumot vezet be Budapesten és az adót is megemelte az Airbnb után.

Airbnb
Az elmúlt öt évben lakhatási válság alakult ki a Karácsony Gergely vezette Budapesten. A főpolgármester korábbi kampányában ugyan ígérte, hogy szabályozást vezet be az Airbnb terén, de tettek  ezt nem követték Fotó: MK

Mint ismert, ígérete ellenére Karácsony Gergely öt évig semmit nem tett a fővárosban kialakult lakásválság felszámolásáért, és emiatt Szentkirályi Alexandra, a Fidesz-KDNP frakcióvezetője Nagy Márton nemzetgazdasági miniszterhez fordult a helyzet megoldását szorgalmazva, hiszen a kormány nemrég hirdette meg 21 pontos gazdasági akciótervét – és ennek három fő pillére közül is az egyik a megfizethető lakhatás. Miután a kormány fellépett az Airbnb-szabályozással kapcsolatban is, Karácsony ismét mikrofont ragadott a témában és sebtiben, ötéves csúszással 10 elméleti pontban ismertette a lakhatás könnyítését szolgáló elképzelését, amelyek közül kiemelte a rövid távú szállásszolgáltatást. Mint videójában fogalmazott:

...A belváros bizonyos részei teljesen kiürülnek, és tulajdonképpen szállodává válnak és egyfajta Patyomkin-belváros kezd kialakulni. A másik probléma az, hogy az Airbnb felveri az ingatlanárakat. Sajnos a kormánynak nem volt bátorsága ahhoz, hogy az Airbnb-szabályozás lehetőségét a fővárosnak adja. A kerületek közül pedig eddig Terézváros volt csak, amely mert lépni ebben az ügyben. Hál’ istennek. a kormány is rájött arra, hogy ezzel dolga van, mi teljes mértékben támogatjuk azt az elképzelést, hogy két évre moratóriumot hirdessünk, tehát ne lehessen új engedélyeket kiadni rövid távú lakáskiadásra. Legyen egy tisztességes, fair szabályozás, ami egyszerre veszi figyelembe a lakhatási, a gazdasági, illetve a helyi turizmus szempontjait

– ecsetelte Karácsony Gergely megértő videójában. Arról viszont már nem szólt a fáma, hogy a főpolgármester a 2019-es kampányban azt mondta, átfogó szabályozást vezetnek be, hogy az Airbnb ne lehetetlenítse el a budapestiek lakhatását, majd egy évre rá már teljesen másképp vélekedett. Most pedig, amikor már az Airbnb-szabályozás készül, azzal vádolja a kormányt, hogy az nem merte külön csak rá bízni a szabályozást – véleményezte mindezt már Szentkirályi Alexandra.

IMG_5079
Budapest ingatlan- és albérlet árai elszálltak, a lakhatási kiadások alig megfizethetőek, ezen is változtatna Szentkirályi Alexandra Fotó: Pesthy Márton

Először azt ígérte, hogy ő megcsinálja, majd pedig örült, hogy a kerületeknek kell, most pedig sajnálja, hogy a kormány teszi meg helyette. Ezt azért nehéz követni, de egyvalami biztos pont maradt a Városházán. Karácsonyék ígértek, de soha nem csináltak semmit az Airbnb-szabályozás terén. A kormány ezt a tétlenséget elégelte meg, ezért kell a budapesti lakhatási válságba beavatkoznia, mert a budapestiek ennél többet érdemelnek

– hangsúlyozta a fővárosi Fidesz–KDNP frakcióvezetője, akinek a videóját itt nézheted meg: 

Társadalmi egyeztetésen az Airbnb

Mint írtuk, a Budapestet csődközelbe kormányzó Karácsony Gergely előző kampányában azt ígérte, hogy ha ő lesz Budapest első embere, rendet vág a fővárosi lakhatási helyzetet illetően. Kijelentett olyat is, hogy megfékezi majd a budapesti albérletárak drasztikus szárnyalását, és az önkormányzati bérlakások számának hathatós növelésével megszünteti a lakhatási válságot. Végül a főpolgármester nemhogy az albérletárakat nem törte le, de valójában semmit nem tett rendbe, így az Airbnb-t sem szabályozta.

Ezért a kormány a gazdaságpolitikai akcióterv keretében kezelné a budapesti lakhatási válságot. Ennek részeként a kabinet jelentősen szigorítja a rövid távú lakáskiadás, azaz Airbnb szabályozását. Erről már el is indult a társadalmi egyeztetés. Nézzük, mit lehet tudni most a részletekről:

  • A szigorítás a vidéki településeket semmilyen módon nem érinti. 
  • A fővárosban ugyanakkor a négyszeresére emelkedik a magánszálláshelyek után fizetendő és 7 éve változatlan összegű éves átalányadó. A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy az eddig kimondottan alacsony összeg, 38 400 forint helyett 150 ezer forint átalányadót kell majd negyedévenként fizetni minden lakószoba után annak, aki airbnb-s lakást üzemeltet.
  • A törvényjavaslat kétéves moratóriumot is bevezet Budapesten az Airbnb típusú lakáskiadásra. Vagyis sem jövőre, de még 2026-ban sem lehet majd új nyilvántartásba vételt kezdeményezni rövid távú lakáskiadás céljából a fővárosban.
Az airbnb-s lakáskiadás szigorításától azt várja a kormány, hogy a tulajdonosok egy része visszatér a hosszú távú bérbeadáshoz Fotó: John Tekeridis/Pexels/Képünk illusztráció

Az intézkedés háttérében az áll, hogy Budapest jelenlegi lakhatási helyzete kritikussá vált. A lakásbérleti díjak a fővárosban elérhetik akár a havi jövedelmek 50-60 százalékát is. Ezt a helyzetet tovább rontotta az elmúlt években a turisztikai célú rövid távú lakáskiadás, azaz az Airbnb, amelynek keretében jelenleg is mintegy 26 ezer szobában fogadnak vendégeket a főváros magánszálláshelyein. Ez 26 ezer olyan szálláshely, amilyet a fővárosi bérlakást kereső munkavállalók, diákok vagy akár a fiatal családok is keresnek.

Az Airbnb mára akkora buli lett, hogy az ilyen céllal megvalósult ingatlanbefektetések jelentősen felsrófolták az ingatlanpiaci árakat, köztük az albérletekét is. Eközben a külföldi turisták fokozatosan kiszorították a helyi lakosokat a belső kerületek bérleti és ingatlanpiacáról. Ezen változtatna a kormány új gazdaságpolitikai akciótervének egyik pillére.

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás