
Mi értelme van ennek? Szakadó esőben is üzemeltek a párakapuk Budapesten
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolSzakadó eső, 14 fok és rendíthetetlenül üzemel a párakapu a Széll Kálmán téren. Az járókelők értetlenül állnak a jelenség előtt, mert a hőségriadó idején keresniük kellett a városban olyan helyet, ahol lehetőség nyílt a hűsölésre.
A párakapu rendíthetetlenül üzemel, annak ellenére, hogy az utóbbi napokban 180 fokos fordulatot vett az időjárás. A forró nyárból egyik napról a másikba léptünk bele a hűvös esős őszbe. A meteorológusok előre jelezték a radikális változást, de erről a főváros vezetése nem vett tudomást. Szakadó eső, és mindössze 14 fok fogadja ma az utcára kilépő embereket. Azonban, a jó hír, ha ez valakinek még mindig túl meleg lenne, akkor van lehetősége lehűteni magát, hiszen a Széll Kálmán téren üzemel a párakapu az arra járók nem kis meglepetésére. A hűsítő oázisa a földből tör elő, és gőzölgő párája szinte az egész teret beborítja.

A nyári pokoli hőségben Budapest utcáit járva épp az ellenkezőjét lehetett tapasztalni. Akkor leginkább a belvárosban állították fel a felfrissülést jelentő párakapukat, amik azonban csak néha vagy egyáltalán nem üzemeltek.
Bezzeg nyáron a hőségriadó idején nem volt ilyen rózsás a helyzet. A városban a felállított párakapuk egy része még a 40 fok feletti hőségben sem működött, így az ájulás szélén álló járókelőknek lehetősége sem volt lehűteni magát.
– mondta el a Metropolnak Klára, aki értetlenül nézi a szakadó esőben üzemelő párakaput.

Az előrejelzést nézve a jövő héten sem lesz különösebb változás az időjárásban, és a hőmérő higanyszála sem fog 23 fok felé kúszni, így kíváncsian várjuk meddig fog működni a párakapu a Széll Kálmán téren. A BKK megkeresésünkre azt a tájékoztatást adta, hogy nem ők üzemeltetik a szökőkutat, ami párakapuként is funkcionál a Széll Kálmán téren.
Az abszurd helyzet még Szentkirályi Alexandrának is feltűnt, aki a közösségi oldalán képet tett közzé róla.
Top hírek


Gyászol a filmes világ: 36 évesen hunyt el a tehetséges színésznő
Hayden Panettiere-t gyászolják szerettei.

Sziklaomlás rázta meg a strandot, méterekre voltak a fürdőzők – VIDEÓ
Vörös porfelhő lepte el a partot az omlás után.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre