Viniczai Viktorról emlékeztek meg focista barátai.
Mint arról a Bors beszámolt, idén januárban gyászba borult a magyar futballvilág, miután tragikus módon elhunyt a mindössze 28 éves ceglédi focista, Viniczai Viktor. Ahogyan arról akkor a lap írt, az Aranyszarvas SE fiatal játékosa aznap még a legjobb egészségnek örvendve tért haza ceglédi lakásába, ahol feltette a tűzhelyre a vacsoráját. Azonban a sors borzalmas módon szólt közbe: Viktort ugyanis a nehéz és munkával teli nap után elnyomta az álom főzés közben, a tűzhelyen hagyott étel pedig lángra kapott.
Bár a tűzoltók elfojtották a lángokat, Viktor életét már nem lehetett megmenteni: a futballtehetség füstmérgezésben elhunyt. A történtek után nem csak a család, a csapata, de az egész focitársadalom összetört, Viktort ugyanis csapattársai és ellenfelei is szerették és tisztelték:
– Nem volt rosszakarója, imádták, sok helyen futballozott. Nem vált el sehonnan haraggal, sem vezetőtől, sem csapattársaktól – mondta most lapunknak szomorúan a férfi édesapja, Tibor. A család, a csapattársak azóta sem feledték Viktor emlékét:
Mindent elmond róluk, hogy már a bemelegítésnél is az ő arcképével ellátott pólóban kezdték az edzést, elől Viktor fotójával, hátul a mezszámmal és a »Velünk vagy« felirattal
– mesélte az édesapa. A gyászoló csapat szívszorító és egyben megható módon hajtott főt Viktor emléke előtt: a 2024-es minifutball-EB-re az ő tiszteletére neveztek:
A csapattársak összefogtak és úgy döntöttek, hogy elindulnak. A csapat a Vinyó becenéven indult a megmérettetésen, ami nem csak az én, hanem a fiam beceneve is volt. A finanszírozásra a vállalkozóként dolgozó unokaöcsémet kérték fel, aki szintén rajongott Viktorért, így nem volt kérdés, hogy beszáll az anyagi oldalába
– mondta az apa.
A csapat minden meccsét Viktornak szentelte: a férfi fotójával és a „Velünk vagy” felirattal díszített pólóban harcolták végig az összes meccset – méghozzá nem is akármilyen eredménnyel: a 24 induló csapat közül második helyen végeztek. Tibor minden meccsen kint volt:
Láttam rajtuk a tüzet és a küzdeni akarást, mindent megtettek, amit emberileg lehetett, nagyon büszke voltam rájuk. Külön jó érzés volt, hogy a végén a csapat megkért: én vegyem át az érmeket és az ajándékokat, és én vezethettem a dobogóhoz őket
– mesélte elcsukló hangon a férfi.
Azt is hozzáfűzte, hogy a fia hatéves korától a futballnak élt, mellette azonban keményen dolgozott:
– Másodállásban kárpittisztítással foglalkozott, miközben ott volt az edzéseken és a meccseken is. Ahogy végzett a munkával, sokszor evés nélkül, de rohant edzeni. Többször előfordult, hogy a hétvégi meccsek után pedig rohant dolgozni. Keményen hajtott egész életében – tette hozzá.
Mint mondta, fia mindig is központi helyet foglalt el a foci világában, mai napig felbukkan a neve a meccseken, edzéseken és az öltözőben is.
Hatalmas űrt hagyott maga után. Én próbálom tartani magam, dolgozok, amennyit csak tudok, de vannak pillanatok, amikor nem bírom. Felfoghatatlan veszteség a családnak, a barátoknak és a csapatnak is. Nincs olyan rendezvény, ahol ne merülne fel a neve, hogy tenne most ő
– szögezte le.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre