
Kuvaittól Japánig – Így nyaralt régen a magyar elit a világ legegzotikusabb helyein!
Ritka képek arról, hogyan jártuk be a világot a ’70-es években.
A legnagyobb kampányhajrá: egymillió találkozás egy nap alatt!
A tét óriási: háború vagy béke. Orbán Viktor miniszterelnök pedig éppen ezért június 8-ára meghirdette az Egymillió Találkozás Napját, melyen a Fidesz 50 ezer aktivistája egymillió embert keres fel, és buzdít szavazásra. A kormányfő elmondta, a mozgósításban ő maga is részt vesz, telefonál, levelet visz ki, személyesen találkozik az emberekkel: a tét ugyanis hatalmas.

A miniszterelnök Facebook-oldalán közzétett videójában látványos összefoglaló látható az Egymillió találkozás napjáról.
Szentkirályi Alexandra is aktív szerepet vállalt az Egymillió találkozás napján.
„A céljaink nem változtak, sőt, karnyújtásnyira vagyunk, hogy elérjük őket. Vasárnap éljünk a történelmi lehetőséggel, váltsuk le Karácsonyékat!”
– írta Facebook-oldalán Szentkirályi Alexandra, aki pénteken visszalépett a főpolgármester-jelöltségtől, Vitézy Dávid javára és a Fidesz fővárosi listavezetőjeként folytatja a kampányt. Így fogalmazott: „A cél, hogy elzavarjuk Karácsonyt és Gyurcsányt!”

Ritka képek arról, hogyan jártuk be a világot a ’70-es években.

Egymásnak ütközött egy busz és egy személygépkocsi Kaposváron, a Füredi utcában, a Brassó utca mellett. A helyi hivatásos tűzoltók áramtalanították a járműveket. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.

1978 óta ilyenkor a múzeumok kerülnek a középpontba.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.