
Öt hosszú évet várt a rutinműtétre - orvosi műhiba okozta végül az édesapa halálát
Csípőprotézis-műtétje után hunyt el.
Ufók rabolták el a luxusvilla lakóit, útnak indultak az első vonatok Horvátországba, 70 éves lett Budapest legjobb lángoskészítóje, így élték túl régen a kánikulát, az I. kerületi polgármester azonnal hozzáfog a rendrakáshoz – ezek voltak a legolvasottabb cikkek a héten a Metropolban.
Egyik pillanatról a másikra kellett elhagyniuk a lakóknak az otthonukat egy budapesti luxusvillában. Az azóta elhagyatottan álló épülettel kapcsolatban számos elképzelés napvilágot látott. Sokan arra gyanakodtak, hogy ufó vihette el a lakókat, de vannak, akik maffialeszámolásra vagy egyéb különös eseményekre tippelnek. Összegyűjtöttük a legextrémebb elméleteket.
Az idő már tökéletesen alkalmas egy kis strandoláshoz, aki pedig édes helyett sós vízbe ugrana fejest, akár vonattal is lejuthat a legközelebbi tengerpartra. A MÁV-Start egyik legnépszerűbb éjszakai járata, az Adria InterCity június 18. és szeptember 30. között közlekedik a főváros és a horvát tengerpart között, heti 3 alkalommal.
Nyár, napfény, Duna-part, hekk és lángos, no meg Pali bácsi, valamint a jó hangulat. Így lehetne jellemezni néhány szóval a Dunaparty Megállót, ahol már hetedik éve dolgozik Pali bácsi. A férfi, aki a héten hetvenéves lett, a XI. kerületben egy klasszikus brit emeletes buszban süti Budapest legjobb lángosát.
A régi időkben sem volt könnyű annak, aki nehezen viselte az extrém hőséget, még akkor sem, ha akkoriban nem volt jellemző a 35–40 Celsius-fok egy átlagos nyári napon A meleg leküzdése, a gyilkos napsugarak és az elviselhetetlen hőség ellen ők is próbáltak különböző módon védekezni. De mégis hogyan? Ezeket gyűjtöttük most össze egy hamisítatlan retró galériában.
Böröcz László, az újonnan megválasztott I. kerületi polgármester ígéri: azonnal hozzáfog a rendrakáshoz, amint átveszi hivatalát. A közterületeken sem erőszakos, sem közszeméremsértő cselekményeknek helye nincs, ahogyan a szipuzásnak, alkoholizálásnak és csövezésnek sem. Rend lesz a főváros legpatinásabb kerületében, ígérte a Metropolnak nyilatkozva.
Csípőprotézis-műtétje után hunyt el.
Íme a Századvég legfrissebb felmérése!
Több mint egymillió Spotify-hallgatóval rendelkeznek.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.