
Vallomást tett a gyanúsított anyja: hatalmas fordulat Madeleine McCann ügyében
Ez még a bíróságot is megdöbbentette.
2007 óta az egyik legfontosabb kérdés, ami a világot foglalkoztatja, hogy vajon mi történt Madeleine McCann-nel. A kislány ugyanis a szüleivel és kistestvéreivel ment nyaralni Portugáliába 2007 májusában, és amikor egy este a szülők vacsorázni mentek, a gyerekeket a szálláson hagyták. Mire hazaértek, a kis Maddie – aki akkor még nem töltötte be a negyedik életévét – nem volt sehol. Riadtan keresték mindenhol, de nem találták. A rendőrség hamarosan mindent tűvé tett a kislány után, de csak nem került elő. Hamarosan kiderült, hogy ez az eset más mint a többi, és úgy tűnik, örökké rejtély marad, hogy milyen borzalmakat kellett kiállnia a kislánynak. Most pedig új fordulatot vett az ügy.

Bár a legtöbben úgy vélik, a kis Maddie már nem él, a szülők megnyugvást szeretnének. Tudni szeretnék, pontosan mi történt a kicsivel, és hogy mostanra már békére lelt. Sajnos azonban még mindig nem tudni, hogy mik voltak az eltűnésének és halálának körülményei. Az bizonyos, hogy egy Christian Brueckner nevű férfit kezdtek gyanúsítani, aki jelenleg is börtönben ül. A féri számtalan erőszakos, szexuális és pedofil bűncselekményt követett el pontosan a kislány eltűnésének idejében abban a nyaralóövezetben, ahonnan Maddie eltűnt. Pedofil bűnei és nemi erőszak miatt ül a börtönben, de Maddie meggyilkolását azóta sem sikerült rábizonyítani.
Megszólalt a szörnyeteg anyja
Christian Bruecknert bátyjával együtt fogadta örökbe Brigitte Brueckner még az 1970-es években. Egészen addig otthonban élt a fiú, és akkoriban egy kedves, szerény, illemtudó gyereknek gondolták. Az anya is jól nevelte, és nem érti, hogyan vált belőle ilyen szörnyeteg. Most végre megszólalt Brigitte, és elmondta, soha többé nem akarja látni a fiút. Olyan sok szégyent és fájdalmat okozott neki, hogy többé nem akarja, hogy bármi köze legyen hozzá:
Nincs többé semmi közöm hozzá. Ami engem illet, elköszöntem tőle. Auf Wiedersehen
– vallotta meg a The Sunnak.

Top hírek

A család szíve darabokban: Második gyermekének érkezését várta, szolgálat közben hunyt el a tűzoltó
Lakástűzben vesztette életét a tűzoltó.

Bombariadó volt egy budapesti suliban – megszólalt a rendőrség
Fontos fejlemény történt az ügyben.

Újra vandálok tépkedtek fideszes plakátokat, ezúttal Szigetszentmiklóson
A tiszás plakátokat nem bántották.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre