RETRO RÁDIÓ

Különleges ebédet kap a pápa Budapesten: ezt főzik az apácák





Szigorú diétája miatt speciális fogásokból áll a szentatya menüje.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2023.04.20.
Módosítva: 2023.04.20.
Ferenc pápa kenyér diéta ebéd

Ferenc pápa a közelmúltban gyomorműtéten esett át, aminek következtében zsírszegény diétán kell élnie, persze a vatikáni rezidenciáján dolgozó séfek mindent elkövetnek, hogy a tiltólistán nem szereplő alapanyagokból a lehető legélvezetesebb ízeket hozzák ki. 

Bélműtétje után a térdműtétet már nem vállalja – Fotó: ALBERTO PIZZOLI / AFP

Miért is fontos ez? Az egyházfőt 2021 nyarán műtötték bélfali sérvvel, a beavatkozás több órán keresztül tartott Rómában. Ötnapos rehabilitáció után térhetett vissza a Vatikánba. A műtét miatt élete végéig szigorú diétára szorul. Csupán egy kivétel akadt az elmúlt évek során: idén légúti fertőzése után pizzát kért és orvosai ezt nem is tagadták meg tőle. 

Ezt nevezték el róla már életében?

Persze a szakácsok feladata egyáltalán nem reménytelen, hiszen vatikáni kertészetben, illetve az egyházzal szoros kapcsolatban álló beszállítóknál is számos zöldség és gyümölcs terem, nem beszélve arról, hogy a csirkehús is többféle módon variálható. A katolikus egyházfő rajongói egyébként egy külön diétafélét is elneveztek az egyházfőről, stílszerűen Ferenc pápa-diétának.

Ferenc pápa repülőgépe április 28-án landol Ferihegyen. Három napot tölt hazánkban, és bármennyire is tisztában van vele, hogy a magyar ételek a világ legjobbjai közé tartoznak, nagy valószínűséggel kénytelen róluk lemondani.

Budán főznek rá

Úgy tudjuk, hogy Ferenc pápa részére is inkább olaszos ételeket készítenek majd. A főpap otthon is szigorú napirend szerint él, és nagy valószínűséggel, amennyire csak lehetséges, nálunk is ahhoz tartja majd magát.

A reggelijét, az ebédjét és a vacsoráját is Budán, az Apostoli Nunciatúrán fogja elfogyasztani. A nagykövetség konyháján évek óta Magyarországon dolgozó apácák főznek, akik információink szerint a világ különböző részeiről érkeztek. Különösebben nem mélyültek el a magyar gasztronómiában.

Minden reggel böjtöl

Ferenc pápa általában hajnali 4:45-kor kel. A napot imádsággal kezdi, és legalább reggel 8-ig böjtöl. Az első falatokat csupán 8 órakor veszi magához, mégpedig meglehetősen szerényen. Mindössze egy pohár sovány tejet eszik némi keksszel, esetleg egy kevés lekvárral, de ekkor egy csésze kávét is megenged magának.

Fűszerek nélküli rizottót is felszolgálnak majd – Fotó: Metropol

Argentin desszertet kap 

Az egyházfő ebédje leggyakrabban némi fehér tésztából, vagy rizottóból áll. Ferenc pápa szívesen fogyaszt tintahalat, de nem veti meg a paprikát és a különböző zöldségeket sem. Arra különösen érzékeny, hogy a tengeri étkek a lehető legfrissebbek legyenek, ezért a fagyasztott termékek szóba sem kerülhetnek. Erre való tekintettel a pápa ételeihez szükséges nyersanyagok egy részét az egyházfővel együtt, Olaszországból hozzák majd repülővel. Ferenc pápa persze a csirkehúst is kedveli, igaz, bőr nélkül. Desszert gyanánt szívesen eszik gyümölcsjoghurtot, vagy egy jellegzetes argentin desszertet, egy édes tejkrémet.

Őszentsége vacsorája kifejezetten szerény. Este nyolc órakor csak zöldséget fogyaszt pirítóssal, hogy ne terhelje túl a gyomrát.





 





Ezeket olvastad már?
„A szívem szakadt meg a kislányért” – drámai részletek derültek ki csepeli emeletes ház ablakából kizuhant 3 éves kisgyermek balesetéről

„A szívem szakadt meg a kislányért” – drámai részletek derültek ki csepeli emeletes ház ablakából kizuhant 3 éves kisgyermek balesetéről

Nem ismert határokat: rettegésben tartotta az Aldi dolgozóit egy visszaeső bűnöző

Nem ismert határokat: rettegésben tartotta az Aldi dolgozóit egy visszaeső bűnöző

A dollárbaloldal kulcsemberei ott állnak Magyar Péter mögött

A dollárbaloldal kulcsemberei ott állnak Magyar Péter mögött

Brutális karambollal indult a reggel: megállították a forgalmat

Brutális karambollal indult a reggel: megállították a forgalmat

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás