
Kitört a rollerháború: nem várnak tovább a kormányra, könyörtelenül kitiltják a városokból az e-rollereket!
Szigorú rollerstop jön Hajdúszoboszlón.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolÖsszesen több mint 5,5 milliárd forint értékben kezdődnek egészségipari beruházások 4 milliárd forintot meghaladó kormányzati támogatással - jelentette be pénteki sajtótájékoztatóján Budapesten a pénzügyminiszter.
Varga Mihály közölte, hogy a támogatás az Egészségipari támogatási programon (ETP) keresztül 3 céghez jut el, összesen több mint 150 munkahely megtartását támogatva.
A támogatásokat azzal indokolta, hogy az egészségügyi befektetések az önellátás képességét javítva mérsékelik az ország kiszolgáltatottságát, és hosszú távra megalapozzák a gazdasági gyarapodást. Az egészségipari beruházások tehát - mint fogalmazott - a jövő befektetései, amelyhez a szakértelem rendelkezésre áll, a kormány pedig feladatának tekinti, hogy a piacok fellelésében is segítse a magyar cégeket, belföldön és külföldön egyaránt. Mindezt nemzeti alapon, összefogással, önerőből, ahogy a Trianon utáni gazdaságpolitika is tette - hangsúlyozta a nemzeti összetartozás emléknapjára utalva.

A pénzügyminiszter hozzátette, hogy az ETP mostanáig csaknem 70 milliárd forinttal járult hozzá 85 milliárd forint egészségipari beruházáshoz. Magyarország ezeknek köszönhetően ma már olyan termékeket is elő tud állítani, amelyekből korábban behozatalra szorult. Várakozása szerint a fejlesztések jelentősen hozzájárulnak a gazdasági visszarendeződéshez is, amely sokkal gyorsabb lesz, mint a 2008-as válság után - tette hozzá.
Az mDurance Labor Terhelésélettani Kft. 2,99 milliárd forintos beruházása 2,39 milliárd forintos kormányzati támogatással valósul meg Üllőn, ahol fecskendőket, injekciós tűket, és más orvosi termékek fognak gyártani. Az MMS One Zrt. 712,5 millió forintos beruházása 569 millió forintot kap mesterséges intelligenciával támogatott diagnosztikai rendszer fejlesztésére és gyártására Győrött. A Miller Industries Hungary Kft. Marcalin 2 milliárd forintot fektet be 1,19 milliárd forintos állami hozzájárulással műtéti szettek, hialuronsav-termékek gyártására.

Szigorú rollerstop jön Hajdúszoboszlón.

Császármetszést hajtottak végre a megölt kismamán.

Nem ezekben a növényekben gyönyörködnénk.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.