Szlávik szerint: A gyermekvállalásra készülők minél hamarabb oltassák be magukat





A járványügyi helyzet rendkívüli mértékben javul, nagyban csökken az aktív fertőzöttek száma, és a kórházak intenzív osztályain is kevesen vannak - mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezető főorvosa szerdán az M1 aktuális csatornán.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.05.19.
egészségügy

b hangsúlyozta: úgy tűnik, hogy hamarosan vége lesz a harmadik hullámnak.

Arra a kérdésre, hogy mennyire kell félni a vírus mutánsaitól, a főorvos azt mondta: Nagy Britanniából kell kiindulni, ahol 50-60 százalékos átoltottságnál megjelent az indiai mutáns, és bár kisebb gócokban felütötte a fejét, nem terjedt tovább betegség.

Rendkívüli mértékben javul a járványügyi helyzet (Fotó: shutterstock)

Az oltást követően két-három hónapon belül jöhet a várandósság

A főorvos azt mondta, hogy a gyermekvállalásra készülők minél hamarabb oltassák be magukat, akár mindkét oltással, és utána két-három hónappal nyugodtan jöhet a várandósság. Ha valaki az első oltása után esik teherbe, akkor a másodikkal várja meg terhessége harmadik-negyedik hónapját. Szabály, hogy három hónapos terhességtől fel lehet venni mindkét oltást - fűzte hozzá.

Az oltások keveréséből előny származhat

Kitért arra is, hogy nemrégiben megjelent egy tanulmány, amely szerint az oltások keveréséből előny származhat. Az első hírek arról szóltak, hogy két oltást keverése esetén a reakciók erősebbek, de a legújabb hírek szerint egy AstraZeneca-oltást követő Pfizer-oltással nagyobb védettséget lehet elérni, mint két AstraZenecával. Ez még ellenőrzés alatt áll, de várható, hogy ezeket az oltásokat majd keverik - mondta Szlávik János.

Kiderült, mi történik, ha AstraZeneca-vakcina után másodszorra Pfizert kap valaki (Fotó: shutterstock)

 





Ezeket olvastad már?
Erre senki nem készült: az egész országra riasztást adtak ki mára

Erre senki nem készült: az egész országra riasztást adtak ki mára

"Állj neki újra tanítani, k***va" - két tanárát is bántalmazta a 17 éves fiú

"Állj neki újra tanítani, k***va" - két tanárát is bántalmazta a 17 éves fiú

Korrupció és trükközés: Karácsony rekordot döntött, számtalan nyomozás folyik fővárosi ügyekben

Korrupció és trükközés: Karácsony rekordot döntött, számtalan nyomozás folyik fővárosi ügyekben

Kórházi betegágyán ölte meg a feleségét, megdöbbentő magyarázattal szolgált a férj

Kórházi betegágyán ölte meg a feleségét, megdöbbentő magyarázattal szolgált a férj

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás