
Kiderült: ez vár keddtől a magyar autósokra
Így alakul holnaptól az üzemanyag ára.
A briteknél megjelent új változat miatt több ország lezárta határait a szigetországiak előtt.
Több másik ország mellett Olaszország is úgy döntött, hogy nem engedi a Nagy-Britanniából érkező repülők landolását. Ezzel azonban lehet, hogy elkéstek, a déli országban ugyanis már megjelent a koronavírus veszélyesebb mutációja - tudta meg a Ripost.
A brit miniszterelnök néhány nappal ezelőtt jelentette be, hogy a koronavírus mutálódott fajtáját sikerült kimutatni egyes betegeknél, amely ráadásul 70 százalékkal könnyebben fertőz az eddigi típusokhoz képest. A hír meglehetősen nagy pánikot keltett. A WHO azonnal jelezte, hogy bekapcsolódik a vizsgálatokba, több ország pedig jelezte, hogy nem fogad Nagy-Britanniából induló repülőket.
Vasárnap azonban bombaként jelent meg a hír, hogy már Olaszországban is regisztrálták a vírus újabb fajtáját. Az olasz egészségügyi minisztérium közlése szerint a koronavírus új fajtájával megfertőződött személy Londonból repült Rómába, és jelenleg karanténban van. A gép többi utasait továbbra is vizsgálják.
Reménykeltőnek nevezhető, hogy a szakemberek biztosak benne, hogy a rendelkezésre álló oltások a most felfedezett mutáció ellen is hatékonyak, így szerintük még fontosabb, hogy mihamarabb elkezdődjön Európában is a vakcina széleskörű beadása.
Így alakul holnaptól az üzemanyag ára.
Állítása szerint véletlenül történt a tragikus eset.
Egy nyerges vontató és egy személyautó karambolozott.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.