Hasított a mozikban a Testcserés horror című film





A Vince Vaughn főszereplésével készült Freaky című testcserés horrorfilm nyerte a mozis hétvégét Észak-Amerikában.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.11.16.
mozi film horror

Normális körülmények között szerénynek, ám a világjárvány-sújtotta mozis piacon kiemelkedőnek számító 3,7 millió dolláros (1,1 milliárd forint) jegyárbevétellel.

A Christopher Landon rendezte horrorvígjátékra 1,9 millió dollár értékben váltottak jegyet az Egyesült Államokon kívül, vagyis a film világszerte 5,6 millió dollár bevételt hozott a nyitóhétvégéjén.

A 6 millió dollárból forgatott mozi főszereplője egy sorozatgyilkos (Vince Vaughn) és egy kamaszlány (Kathryn Newton), akik akaratlanul testet cserélnek péntek 13-án. Jim Orr, a filmet jegyző Universal Pictures belföldi forgalmazással foglalkozó elnöke szerint a Freaky hosszú életű lesz a mozikban, mivel az elmaradó premierek miatt nem lesz sok riválisa.

A többi stúdióval ellentétben a Universal nem állt le a filmek bemutatásával a járvány alatt, döntően az AMC Theatres mozilánccal kötött megállapodásának köszönhetően. Ennek értelmében a szokásos 75-90 nap helyett a stúdió már a mozis debütálást követő 17 napon belül elérhetővé teheti a filmjeit a különböző prémium online videótárakban. Az AMC részesedést kap a digitális profitból és más moziláncokkal ellentétben nem kell ismét bezárnia a filmszínházait.

A bizonytalan piaci helyzet miatt persze a Universal is csak kicsiben gondolkodik és nem a legnagyobb „vadakat” küldi a mozikba. A Halálos iramban 9 és a Jurassic World: Világuralom című produkciók premierjével megvárja a járványhelyzet javulását.

A következő hetekben a Croodék: Egy új kor, valamint a Tom Hanks főszereplésével készült News of the World című kalandfilm érkezik a mozikba a stúdiótól. A Freaky után a kasszasikerlista második helyén a Let Him Go című film áll. A Kevin Costner és Diane Lane főszereplésével készült thrillerre 1,8 millió dollárért váltottak jegyet a nézők, bemutatása óta csaknem 7 millió dollárt forgalmazott Észak-Amerikában.

Robert De Niro Nagypapa hadművelet című filmje 1,3 millió dollárt forgalmazott a hétvégén, ez a harmadik helyet jelenti a mozis toplistán. A családi vígjátékra 15,2 millió dollárért váltottak jegyet az észak-amerikai nézők október elejei bemutatása óta.





Ezeket olvastad már?
Mitől fél ennyire? Testőrkommandót bérelt Magyar Péter

Mitől fél ennyire? Testőrkommandót bérelt Magyar Péter

Botrányos Ovi+ Program Óbudán: Havi 60 ezret gombolnának le a tiltakozó szülőkről

Botrányos Ovi+ Program Óbudán: Havi 60 ezret gombolnának le a tiltakozó szülőkről

Szenzációs siker - Magyar sör került a világ legjobbjai közé

Szenzációs siker - Magyar sör került a világ legjobbjai közé

Nem mindennapi videóval üzent Orbán Viktor az érettségizőknek

Nem mindennapi videóval üzent Orbán Viktor az érettségizőknek

Top hírek

Magyar Péter

Mitől fél ennyire? Testőrkommandót bérelt Magyar Péter

50 milliós BMW-k, csúcstechnika, a pesti éjszakából jól ismert alakok... Miközben egy botrányba fulladt pr-akció keretében Magyar Péter vonattal utazott Debrecenbe, csapata 50 milliós BMW X6-osokkal, Mercedes buszokkal, „szolgálati” csúcstechnikával felszerelve az autópályán ment a vasárnapi rendezvény helyszínére.





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás