A szigorú szabályok ellenére is nőtt a fertőzöttek száma Olaszországban

Egy nap alatt 504 beteg veszítette életét a korábbi 546 után.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.11.16.
tesztelés fertőzés Olaszország szabályok

A szigorú korlátozások ellenére Olaszországban nőtt a teszteken szűrt fertőzöttek aránya. Az egy nap alatt végzett vírustesztek csaknem 18 százaléka mutatott ki fertőzést, ami az utóbbi hetekben országosan a legmagasabbnak számít az egészségügyi minisztérium hétfő esti adatai szerint.

Abruzzo tartomány szerdától vörös zónának nyilvánította magát

A kormányzó bejelentése szerint az 1,3 millió lakosú tartomány a kiemelten járványveszélyes térségek közé kerül át. Eddig közepesen veszélyes, narancssárga osztályba tartozott. A vörös kategóriába való átlépés azt jelenti, hogy a tartomány külső határainak lezárásán, valamint a régión belüli mozgás szigorú korlátozásán túl, leállítják a kereskedelmet és a vendéglátást is.

Az általános iskolákat viszont nem zárják be

A több mint 560 ezer lakosú Basilicata szintén magától akarta kihirdetni a narancsból a vörös zónába való átlépést, de a kormány ezt még nem tartja indokoltnak. Korábban az autonóm Alto Adige nyilvánította magát vörös térségnek anélkül, hogy erről a római kormány rendelkezett volna. Vörös térségbe tartozik már Lombardia, Piemonte, Valle d'Aosta, Alto Adige, Bolzano megyéje, Calabria, Campania, Toszkána.

A hétvégén beérkezett térségi adatok szerint egy nap alatt 27 354 új beteget szűrtek a korábbi majdnem 34 ezerhez képest, de több mint negyvenezerrel kevesebb teszteléssel. Az elvégzett tesztek és a szűrt betegek aránya azonban elérte a 17,9 százalékot, ami a legmagasabbnak számít az utóbbi hetekben. A teszteléseken szűrt fertőzöttek aránya Umbriában a legmagasabb, ahol megközelítette a 38 százalékot.

A legtöbb lakosú, tízmilliós Lombardiában az arány majdnem 23 százalékra ugrott

Egy nap alatt 504 beteg veszítette életét a korábbi 546 után. A halottak száma elérte a 45 733-at. Az aktív betegek száma megközelíti a 800 ezret, kórházban több mint 32 ezer beteg van, intenzív osztályon 3492-en. Országosan a kórházak intenzív osztályainak telítettsége elérte a 34 százalékot. Korábban az egészségügyi hatóságok a harminc százalékos küszöb túllépését jelölték meg a kórházak terheltsége kritikus szintjeként.

Az október eleje óta fokozatosan bevezetett szigorítások egyelőre december 3-ig vannak érvényben. Veneto tartományban ötezer, otthon elvégezhető PCR-tesztcsomagot osztottak szét a házi orvosi hálózaton keresztül. A kormányzó Luca Zaia közösségi oldalán be is mutatta önmagán, miként kell mintát venni. Zaia hangoztatta, a tesztelések segíthetnek abban, hogy a még alacsonyan veszélyes, sárga színű tartomány ne kerüljön narancssárga vagy vörös zónába.









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás