
"Összeomlott a testem" – Két évig csak szorongásnak hitték betegségét az orvosok
Borzalmas két éven ment keresztül.
Az olasz kormány közel félezer orvos felvételét indította el.
Campania tartományban pályázatot hirdettek négyszázötven orvos felvételére, miután kiderült, hogy a vasárnaptól kiemelten járványveszélyesnek, vagyis vörös színűnek minősített régióban nem csak kórházi ágyból, mentőautóból, oxigénpalackból, hanem orvosból is hiány van - írja az MTI. Az olasz egészségügyi minisztérium vasárnap délután közölte, hogy az elmúlt 24 óra leforgása alatt 33 979 új beteget azonosítottak, ami kevesebb az előző napi 37 255-nél, de a tesztek száma is kevesebb volt, harmincezerrel. A halottak száma 546 volt az előző napi 544 után, így a járvány áldozatainak száma átlépte a negyvenötezret. Felmerült az Olaszországban élő, majdnem hatvanezer külföldi orvos és ápoló munkába állítása is, de ezt az orvoskamara nem támogatja.
A kormány bejelentése szerint minden megyében úgynevezett Covid-hoteleket kell felállítani a pozitív, de kórházi kezelést nem igénylő betegek ellátására. A számítások szerint húszezer helyre van szükség a jelenleg rendelkezésre álló valamivel több mint ezerhez képest. A Federalberghi szállodaszövetség emlékeztetett, hogy az országban található 27 ezer hotel kilencven százaléka jelenleg zárva van, ezért az ágazat készen áll az együttműködésre. A középolasz Lazio tartományban napi 45, az északi Bergamóban napi 80 euróba kerül a szállodákban karanténba helyzett betegek elszállásolása az államnak.
Rómában közben hosszú sorok kígyóztak a tesztállomások előtt: a belvárosi Szent János kórház bejáratánál a polgári védelem sátrában vesznek gyorsmintát, a városból kivezető utak mentén kialakított drive-in autós tesztállomásokon ki sem kell szállni a járművekből. A gyorsteszten pozitívnak bizonyulóknak további PCR-tesztet is kell végezni. A tesztelésre várók az MTI-nek elmondták, munkavégzés, utazás miatt teszteltetik magukat. Mások egyszerűen tudni akarják, elkapták-e a vírust vagy sem. A tesztelési időpontot interneten foglalják le, a várakozási idő néhány hét.
Borzalmas két éven ment keresztül.
A miniszterelnök a Kossuth rádió vendége volt.
A horoszkópok egyensúlyt ígérnek.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.