Bezárnak az iskolák Bukarestben





A román fővárosban kötelező lesz a maszkviselés, amint valaki kilép az utcára otthonról.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.10.19.
második hullám

Bukarestben a koronavírus-járvány miatt keddtől kezdődően közterületen - vagyis a lakáson kívül mindenütt - kötelezővé válik a védőmaszk viselése, továbbá bezárnak az óvodák, iskolák és egyetemek, a tanév pedig online folytatódik.

Jöhet az online oktatás (fotó: AFP)

Erről a fővárosi járványügyi operatív törzs döntött hétfői ülésén, miután az utóbbi két hétben diagnosztizált fertőzöttek száma Bukarestben már második napja meghaladta a lakosság 3 ezrelékét. Az operatív törzs elrendelte a mozik, színházak, koncerttermek, játéktermek és vendéglők beltéri részeinek bezárását is a román fővárosban. A kerthelyiségek nyitva maradhatnak, a szállodákban működő vendéglők pedig zárt térben is kiszolgálhatják szállóvendégeiket. A rendelkezésnek a közoktatást érintő része egyelőre két hétre szól és több mint négyszáz tanintézmény csaknem negyedmillió diákját érinti.

Romániában eddig 1259 iskolában függesztették fel teljesen az óralátogatást, közülük 946-ban azért, mert olyan településen működnek, ahol a fertőzési ráta meghaladta a lakosság három ezrelékét, a többi 313-ban pedig azért, mert legalább három osztályban megjelent a fertőzés. További 5600 tanintézményben csak részlegesen költöztették az internetre az oktatást. A többi csaknem 11 ezer iskolában - az előírt óvintézkedések betartásával - még minden diák látogathatja az órákat.

Egy augusztusban elfogadott sürgősségi kormányrendelet értelmében, az iskolalátogatás hatóságok által elrendelt szüneteltetése idején a szülők egyikének jogában áll szabadnapokat kivenni a 12 évet be nem töltött gyermekek felügyelete érdekében, ez idő alatt pedig költségvetési forrásból megtérítik a bére 75 százalékát, de nem többet az átlagbér 75 százalékánál.

Bukaresten kívül az ország számos megyei jogú városában meghaladta a lakosság három ezrelékét azaz utóbbi két heti fertőzési ráta, a többi között a Székelyföld legnagyobb településein. Marosvásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön, Csíkszeredában és Székelyudvarhelyen is bezártak az iskolák és online folytatódik a tanév.





Ezeket olvastad már?
Ezt tutira nem tudtad! 350 éve is már menő volt a farmer

Ezt tutira nem tudtad! 350 éve is már menő volt a farmer

Mitől fél ennyire? Testőrkommandót bérelt Magyar Péter

Mitől fél ennyire? Testőrkommandót bérelt Magyar Péter

Botrányos Ovi+ Program Óbudán: Havi 60 ezret gombolnának le a tiltakozó szülőkről

Botrányos Ovi+ Program Óbudán: Havi 60 ezret gombolnának le a tiltakozó szülőkről

Szenzációs siker - Magyar sör került a világ legjobbjai közé

Szenzációs siker - Magyar sör került a világ legjobbjai közé

Top hírek

Magyar Péter

Mitől fél ennyire? Testőrkommandót bérelt Magyar Péter

50 milliós BMW-k, csúcstechnika, a pesti éjszakából jól ismert alakok... Miközben egy botrányba fulladt PR-akció keretében Magyar Péter vonattal utazott Debrecenbe, csapata 50 milliós BMW X6-osokkal, Mercedes buszokkal, „szolgálati” csúcstechnikával felszerelve az autópályán ment a vasárnapi rendezvény helyszínére.





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás