RETRO RÁDIÓ

Mi lesz így Törőcsik Mari hagyatékával? Megszólalt az egyik örökös





A Kossuth-díjas színésznő halála megrázta az egész országot, kedvenc falujában, Velemben a mai napig gyertyákat és virágokat látni a házánál.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2022.03.07.
Törőcsik hagyaték

Törőcsik Mari, a legendás színésznő tavaly áprilisban hunyta le örökre két szemét, egy egész ország gyászolta. A hagyatékával kapcsolatban már akkor is rengeteg kérdőjel volt, ugyanis a színésznőnek volt egy vér szerinti lánya, Teréz és egy Vietnámból örökbe fogadott fia, Son is, továbbá egy ingatlanja, amelyet az önkormányzat emlékházzá akart varázsolni Velemben. Ezek mellett pedig jelentős vagyont és filmtörténeti értékeket hagyott hátra.

Korábban a Metropol is beszámolt róla, hogy a Velemben található házat, amelyet annyira szeretett Törőcsik Mari, a lányára hagyja, miközben fia, Son csupán néhány utcára tőle lakott a faluban, ahol a gyermekkora nagy részét töltötte. Ebből nem alakult ki egyáltalán vita, ugyanis korábban Sont egy halálos kór támadta meg, és a gyógykezelésének milliós számláját is édesanyja állta. Azonban az emlékház kialakítása egyelőre nem tűnik reális célnak, ugyanis a falu önkormányzatának nincsen elegendő forrása rá, hogy átalakíthassa az ingatlant, ráadásul Teréz sem döntötte még el, hogy mi legyen a sorsa az épületnek.

A település polgármestere a Blikknek nyilatkozott arról, hogy miért nem történt előrelépés az ügyben és hogy miért nem készült még el a tervezett Törőcsik Mari-szobor sem a faluban.

Törőcsik Mari lányával, Terézzel és örökbe fogadott fiával, Sonnal

„Egyelőre Törőcsik Mari lánya, Teréz időt kért. Nem tudja, mit is szeretne kezdeni a házzal” – mondta el Bakos László, Velem polgármestere a lapnak. Hozzátette, hogy egyelőre külső segítség, vagy az örökösök anyagi támogatása nélkül nehéz lenne megvalósítani az emlékházat, ugyanis csak maga az ingatlan több tízmillió forintot ér, és az önkormányzatnak jelenleg, a pandémia időszaka után nincsen lehetősége megvásárolni. Ugyanez a helyzet a faluba tervezett szoborral kapcsolatban is, azt is egyelőre pénzhiány miatt nem tudják megvalósítani.

„Egyelőre más kiadásokra kell koncentrálnunk” – tette hozzá a polgármester.

Törőcsik Mari háza Velemben /Fotó: Dombovári Tamás

A Blikk információi szerint egyelőre nem záródott le a hagyatéki eljárás sem Son, illetve Teréz között – akik nagy valószínűséggel a jogszerű örökösök –, ugyanis nincs egyetértés. Ezzel kapcsolatban felkeresték Sont is a faluban, azonban ő szűkszavúan csak annyit válaszolt: „Nem tudtam még feldolgozni a történteket”.

A falu lakói azonban beszédesebbek voltak, például az egyik közeli szomszéd elárulta a lap számára, hogy a mai napig az itt élők gyertyákat gyújtanak és virágokat helyeznek el Törőcsik Mari házának bejáratánál, így őrizve az emlékét a nagyszerű színésznőnek.





Ezeket olvastad már?
Életveszélyes mutatványt hajtott végre a jóképű magyar színész

Életveszélyes mutatványt hajtott végre a jóképű magyar színész

„Éjszaka kihagy a légzésem” – gépre kötve tud csak aludni az Exatlon sztárja

„Éjszaka kihagy a légzésem” – gépre kötve tud csak aludni az Exatlon sztárja

A TV2 sztárja a fiával tölti a húsvétot

A TV2 sztárja a fiával tölti a húsvétot

„Nagyon-nagyon sokan írnak rám” – Peter Srámek körül zsonganak nők, mióta lefogyott

„Nagyon-nagyon sokan írnak rám” – Peter Srámek körül zsonganak nők, mióta lefogyott

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás