A műsorvezető ma az ATV #Bochkor című műsorában tér vissza a nyári szünet után, ahol több téma között ByeAlex botrányáról is bővebben szó lesz.

Bochkor Gábor és vendégei többek között ByeAlexről beszélnek majd, aki nemrég lemondta egyik vidéki fellépését, mondván, a szervezők nem teljesítették a szerződésben foglalt technikai feltételeket, így úgy döntött, nem áll színpadra. Döntésével nagy port kavart, de Bochi meglepő módon megértette az énekes döntését, míg Jakupcsek Gabriella szerint azért a közönséget kicsit jobban meg kellett volna tisztelni.

Én abszolút megértem, ma már nem az van, hogy az énekes kimegy a színpadra és beleénekel a mikrofonba, hanem egy komplett produkcióval lép fel: látvánnyal, hangzással, hangminőséggel. A szerződésben pedig benne volt, hogy milyen feltételeknek kell ehhez megvalósulni. Mindkét oldal aláírta a szerződést, de a technika nem volt ott – mondta a műsorvezető, amikor vendége vette át a szót.

Szerintem csak egy kivetni való volt a dologban, a közönséget kellett volna jobban megtisztelni, kimenni hozzájuk, elmondani, hogy mi történt, fotózkodni velük vagy elénekelni egyetlen dalt, ami különleges technikai megoldások nélkül is működhetett volna – mondta Jakupcsek Gabi.